Mit mondjon, ha a 112-n kér segítséget?
Először a 107-es rendőrségi hívások futottak be ide, 2016 januárjától pedig már a katasztrófavédelem (tűzoltóság) 105-ös számára érkező bejelentéseket is ide kapcsolták. A rendszerbe utoljára az Országos Mentőszolgálat lépett be: 2017. november 1-től a mentőkhöz érkező hívások is – Budapest és Pest megye kivételével – a szombathelyi vagy a miskolci call centerekben csörögnek. Az operátorok hathetes képzését pszichológiai, egészségügyi és alkalmassági teszt is megelőzi. Ha ezeken átmennek, rögtön állományba kerülnek, és jöhet a másfél hónapos gyorstalpaló. A két vidéki központban összesen 517 operátor dolgozik, angolul és németül is fogadják a hívásokat.
Bonyolult eseteknél – főként baleseteknél – az operátorok konferenciahívást is indíthatnak, így a mentők, tűzoltók, rendőrök akár egyszerre kerülhetnek képbe az adott esettel, és indulhatnak el. Vagyis a segítség is jóval gyorsabban ér a helyszínre, mint 2014 előtt. Ráadásul azokat a hívásokat is könnyebben tudják kezelni és rendszerezni, amelyek néhány perces eltéréssel, de ugyan amiatt az eset miatt futnak be a 112-re.
A rendszert az indulás óta is folyamatosan fejlesztik: januárban elindították a 112 SOS applikációt , amely főleg a hallássérülteknek segítség. 2018-ban élesedett az e-call rendszer, tavaly december óta pedig már SMS-t is lehet írni a 112-nek, ami egy túszhelyzetben kifejezetten nagy segítség lehet. Erre egyébként kevesebb a példa, olyan viszont már előfordult, hogy egy munkásokat szállító kisbusz sofőrje annyira gyorsan ment, hogy az utasok féltek. Egyikőjük SMS-t írt a 112-nek, az autópálya rendőrség pedig leállította a kisbuszt.
Mit mondjon, ha a 112-n kér segítséget?
– Mutatkozzon be!
– Közölje, hogy pontosan milyen címen van a beteg (település, utca, házszám, ha van, akkor emelet és ajtó, valamint kapucsengő/kapukód/ ! Ha könnyen összekeverhető nevű a település, akkor az irányítószám is hasznos.
– Egyetlen rövid mondatban mondja el, hogy miért kell a segítség!
– Várja meg, amíg létrejön a kapcsolás!
Forrás : Index
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!