Szimpatika – Angyallesen Boriszemmel

Hét évvel ezelőtt anya még nem volt biztos benne, hogy elviszem az akkor még kistesóimat egy hosszabb sétára, vagy inkább a díszítésben segítenék, mára kialakult a rendszer. Azóta sem láttam, hogy hogyan lesz egy összekötözött fenyőből gyönyörű karácsonyfa. Lehet az ember bármennyire felnőtt, élhet a párjával, élhet egyedül, dolgozhat minden nap,  mégis boldoggá tesz, hogy van egy este az évben, amikor a gyerekekre hivatkozva vissza tudok csempészni egy kis nosztalgikus csodát az egyre szürkülő mindennapjaimba.

Hét évvel ezelőtt felvettük a legmelegebb kabátokat, forró teával és egy doboz karácsonyi sütivel felszerelkezve nekiindultunk az ugyan hó mentes, de annál hidegebb Városligetnek. Sétánknak minimum másfél órát kellett szentelni, így minden kreativitásomra szükség volt, hiszen sokszor elhangzott: "Borii menjünk már haza, lehet, hogy már jöttek az angyalok!". Megnéztük, hogy mit lehet ilyen időben egy játszótéren csinálni, útközben bekukkantottunk a házak ablakain, mert hát vannak olyanok akikhez hamarabb viszik a karácsonyfát, ha pedig lankadni látszott a lelkesedés, bármikor elkiálthattam magam, hogy nézzétek ott repül egy angyal. Erre válaszként minden alkalommal azt kaptam, hogy "Téényleg, láttad milyen szép volt?", ami soha el nem múló mosolyt csalt az arcomra.

Hét évvel ezelőtt még nem is sejtettem, hogy egyszer ez a délután teljesen máshogy is történhet. Idén kevesebb meleg ruhára lesz szükség, hiszen csak a családi ház előtt parkoló autóig kell majd elsétálni, negyven perc múlva pedig (reményeim szerint) sikerül az albérlet előtt találnom egy parkolóhelyet. A lakásban az addigra tökéletes dekoráció mellett, meleg takarók, egy előre kiválasztott karácsonyi film és forrócsoki alapanyagok várják majd a kis csapatot. Az angyallest életkorra való tekintettel csendben elengedjük.

Hét évvel ezelőtt éppúgy, mint azóta is minden évben, amikor hazaértünk még nem láttunk semmi változást. Akkori lakásunk egyik ajtajára valahogy odakerült egy függöny, hogy anyáék se zavarják az angyalok tevékenykedését, mostani házunknak három bejáratából a hátsót kell használni, ugyanezen okból. A szép ruhák ekkorra már kikészítve fekszenek az ágyon (ez alól pár éve Bence és jó pár éve én már kivételt képezünk, mi választhatunk magunknak karácsonyi szettet), majd jön az izgatott várakozás. Apa lent felejtette a nyakkendőjét/zokniját/pezsgőjét/anya fülbevalóját/telefonját, vagy egyéb nagyon fontos dolgát. Szerencsére még időben visszaér, még nem hallottunk csilingelést. Szóljunk nekik együtt, mondja anya. "Angyalook, angyalook!" nyolcszor, tízszer, és egyszer csak megszólal. Az egész család együtt áll egy másik helyiségben, és mégis, a csengő minden évben megszólal.

Akkor három percig nincs más, csak Mennyből az angyal, csillogó szemek, csillagszóró illat, végtelen szeretet és persze a felnőttek szeme sarkában egy örömkönnycsepp, hogy együtt megint létrehoztuk a magunk kis karácsonyi csodáját.

Anya korábbi írását itt olvashatjátok!

Kapcsolódó

Angyallesen – Anyaszemmel

Idén először éreztem azt, hogy „legyen már december, készülhessünk az Ünnepre”, annyira szerettem volna már díszíteni a lakást, érezni a sütemények illatát, meglepetéseket tenni az adventi naptárba, esténként gyertyákat és karácsonyi izzókat gyújtani a lámpafény helyett. Ezért aztán szépen lassan egyre több piros kiegészítőt csempésztem a nappaliba, egyre több gyertyatartó bukkant föl a lakásban, így vezetve be az adventi időszakot.