Szimpatika – Angyallesen – Anyaszemmel

Elgondolkodtam azon, vajon miért vágyom ennyire előrehozni a karácsonyt, és arra jutottam, hogy csupán az együttlétekre, a rohanás nélküli békére, a gyerekeimmel és a férjemmel töltött időre vágyakozom, olyan magazinokban szereplő idilli képekre, ahol lobog a tűz a kandallóban, Apa játszik a gyerekekkel, Anya süt-főz a konyhában.

Valóban az elmúlt időszak a szokásosnál is sűrűbb volt, Apa a munka mellett próbált két zenekarban is, koncertezett, utazott, Anya újra teljesen átrendezte a lakást, rohant egyfolytában bölcsödétől óvodáig, iskolától különóráig, hétvégénk se volt túl sok együtt, tanfolyamok, próbák, vagy éppen születendő babák szabták rövidebbre még a hosszú hétvégéket is. Ezért érthető, ha másra sem vágyom jobban, mint ráérős reggelekre, nyugodt, semmittevős estékre, amikor még a gimis nagylány is bevonható egy családi társasozásba. Azt hiszem, idén én „csak” ezt kérem a Jézuskától, de legalább háromszor leírom a levélben, akkor talán három ilyen napot is kaphatok!

Át kell gondolnom a 24-ei készülődés menetét is, mert eddig el voltam kényeztetve drága öcsém által, aki minden évben az éppen aktuális számú gyerekcsapatot bevállalta egy pár órára, és jobbnál jobb helyekre vitte őket „angyallesre”, mialatt Apa és Anya karácsonyfát és mesebeli pompát varázsolt a lakásba. Amíg ők a Gellért-hegyen vagy a Normafánál sétáltak, és nézték a kivilágított ablakokat, hogy vajon oda már megérkeztek-e az angyalok, addig Apa fát faragott, Anya ünnepi asztalt terített, majd gyorsan díszítettünk, hogy mire a gyerekek hazaérnek, addigra az angyalkák is végezhessenek a fa alatt. Annyira szeretem ezt a titkos készülődést, teljesen úgy érzem magam, mint gyerekként otthon, amikor mi bent játszottunk a szobánkban, és mire szépen felöltöztünk, a Jézuska is megérkezett a nagyszobába. Ezért nehéz elképzelnem, hogy esetleg reggel találják meg a karácsonyfát és az ajándékokat a gyerekeink (bár kétségtelen, hogy könnyebb lenne elkészülni, amíg alszanak), de nekem kell hozzá a gyertyafény, a csengőszó, az ünneplő és a „Mennyből az angyal”...

Idén még szerencsére vállalták öcsémék ezt a délutáni programot, de ha saját családjuk lesz, új angyallesőt kell keresnünk (jelöltem már van is erre a szép feladatra...).

Bori még nem tudja, vállalja-e a tesókat egy hosszú sétára, és akkor neki is meglepetés minden, vagy inkább szeretne részt venni a díszítésben, amiben sosem volt része. Nagy dilemma, de azt hiszem, a varázslat még mindig erősebb, őt is magával ragadja a kistesók izgatottsága, akik képesek még igazi angyalokat látni a csillagos égbolton, vagy valódi szárnysuhogást hallani a kertben...