Ne gyújts rá! - egy dohányos gondolatai

2019. 11. 21.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeretném előre leszögezni, hogy dohányzom. Szeretek is dohányozni. Sajnos.

Mégsem voltam felháborodva, amikor megszületett a rendelet, hogy tilos éttermekben, kocsmákban, buszmegállókban dohányozni. Dohányosként sem szeretem a füst szagú ruhákat, az égő szemet, a levegőtlen beszélgetéseket. Engem is zavar másnak a füstje, teljes mértékben megértem azokat, akik ezen felháborodnak. Rendelet ide vagy oda, igenis legyünk tekintettel a nemdohányzókra!

Dohányozni rossz. Nagyon. Arról nem is beszélve, hogy mennyibe kerül, de talán ez a legkisebb probléma. Aki dohányzik, nyilván tisztában van azzal, hogy milyen egészségügyi és pénztárcát nem kímélő kockázatokat „vállal”, talán kár is lenne ezt tovább ismételgetni, annyian megtették már előttünk.

Azonban, ha ebben a percben letenném a cigit, 5 perc múlva nőne a szívem oxigénnel való ellátottsága, 20 perc múlva a pulzusszámom és a vérnyomásom csökkenne, 48 óra múlva javulna az íz- és szagérzékelésem. Amennyiben továbbra is kitartanék, 3 hónap múlva csökkenne agyvérzés veszélye, és a köhögés 9 hónap elteltével pedig nem veszélyeztetném a születendő gyermekemet. 10 év kellene ahhoz, hogy a műtéttel nem gyógyítható tüdőrák és más daganatok valószínűsége az én esetemben is ugyanakkora legyen, mint azoknak, akik soha nem dohányoztak.

A lista persze nem teljes, de igencsak motiváló!

A fentiek miatt irigylem az összes ismerősömet, akinek sikerült leszoknia a dohányzásról. Sokkal jobbá tették a saját életüket, és azokét is, akik körülöttük élnek. Legyen az a gyerekük, a feleségük, a szüleik, bárki. Tisztelem őket, mert elég elszántak és akaraterősek voltak ahhoz, hogy megtegyenek egy ilyen lépést. Ismerek olyat, akinek a mai napig ott van a nappaliban az utolsó, bontott doboz cigarettája. A szememben egy hős.

Nikotintapasz, rágó, kezelések, könyvek, sámánok, gyógyfüvek és bármi más szóba jöhet, de a legfontosabb az elhatározás. Kívánom, hogy minden dohányosnak legyen hozzá elég kitartása. Magamnak is ezt kívánom!

Ma van a nemzetközi füstmentes világnap, tökéletes alkalom egy ilyen elhatározás megvalósítására. De legalábbis az első lépés megtételére biztosan.

„Tájoló” kvíz

Ha januárban kitölti Tájoló kvízünket, megnyerheti az IBUSZ retro táskáját, amit kifejezetten azoknak ajánlunk, akik bíznak abban, hogy a korlátozások után idén kinyílhat a világ, és végre becsomagolhatja mindenki az útipoggyászát!

E havi Tájoló kvízünk kérdéseire a válaszokat korábbi cikkeinkben találhatják a szimpatika.hu oldalon. A kérdések megválaszolásában segítséget nyújt az oldal tetején található keresés funkció!

Játszom » Mi ez a játék? Részletek és szabályok »

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Fertőzött:
359 574
Kórházban:
3 793
Elhunyt:
11 968
Tesztek:
3 052 068
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2021.01.24. 08:52
Januári akció

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 899 Ft

189,9 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Centrum® Nőknek 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

3 149 Ft

105 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum® Férfiaknal 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

3 149 Ft

105 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 249 Ft

62,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

BioCo C+Cink RETARD C-vitamin 1000 mg filmtabletta

100 db családi csomag

2 849 Ft

28,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

PAXIRASOL® 8 mg tabletta

30 db

1 349 Ft

45 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 399 Ft

36,7 Ft/ml
Vény nélkül kapható roboráló gyógyszer

Sterillium® Gel kézfertőtlenítő gél

100 ml

1 399 Ft

14 Ft/ml
Kézfertőtlenítőszer

Acneminum tabletta

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Oscillococcinum NEO golyócskák

30 db

6 999 Ft

233,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 249 Ft

1124,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus oldatos orrspray

10 ml

2 099 Ft

209,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 199 Ft

110 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret belsőleges oldatos cseppek

100 ml

3 049 Ft

30,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Coldrex Junior por belsőleges oldathoz

10 db

2 299 Ft

229,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 749 Ft

137,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepfen 8,75 mg szopogató tabletta

24 db

2 249 Ft

93,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flamborin® 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 099 Ft

55 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal Neo szirup cseppfogó üvegbetéttel

200 ml

2 049 Ft

10,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül

ACC LONG 600 mg pezsgőtabletta

10 db

2 249 Ft

224,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin erdei gyümölcs szopogató tabletta

20 db

1 849 Ft

92,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 147 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Vegnum Multi-D étrend-kiegészítő multivitamin kapszula

30 db

3 799 Ft

126,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el