Okostelefon, okosóra… de OKOS KÖTSZER?

2019. 11. 20.
Mobiltelefonunk segítségével a kezünkben a világháló, pillanatok alatt utánanézhetünk szinte bárminek. Az okosóra folyamatosan értesít minket adatokról, a valós, vagy vélt érdeklődési körünknek megfelelő információkról, eközben fáradhatatlanul elemezi bioritmusunkat, szívverésünket.

Miközben a fejlesztések egyre komplexebb, jobb teljesítményű készülékek gyártását tették lehetővé, hogy látszólag vagy ténylegesen megkönnyítsék az életünket, a technológiai fejlődés és a kutatások szerencsére más területeken is zajlanak.

Jóllehet, az orvostudományban is számos új készülék érhető el, amelyek nagyban elősegítik a páciensek gyógyulását, sőt életek megmentését. Viszont vannak olyan vívmányok is, amelyek kevésbé szembeötlőek, mint egy szép elektromos, világító és pittyegő eszköz, de a használatukkal meggyógyítható betegek száma annál látványosabb. Ez a kötszerek világa.

A Kr.e. 2200-ből származó orvosi papírok szerint a seb gyógyulása érdekében alapvető fontosságú a sebtisztítás és a sebkötözés. A lényegi rész tulajdonképpen azóta sem változott, persze a sebgyógyulás folyamatának ismerete és a sebkezelés jelentős fejlődésen ment át.

A seb röviden a bőr védőfunkciójának károsodása, megszűnése, a hámréteg kohéziójának megbomlása (kötőszöveti hiánnyal vagy anélkül) fizikai vagy termikus behatásra. Ahhoz, hogy optimális sebgyógyulást érjünk el, elengedhetetlen, hogy helyénvaló sebkezelést alkalmazzunk és az adott seb típusához megfelelő kötszereket használjuk. Ideális esetben a sebkezelés és a kötszer alkalmazkodik a sebgyógyulás egyes folyamataihoz, elősegíti a fiziológiás folyamatok lezajlását, megfelelő közeget biztosít számukra.

Sebtisztításra Hippocrates még bort és ecetet használt. Később a mikróbák megismerésével a fertőtlenítőszerek és az antibiotikumok alkalmazása egyre jobb sebellátást tettek lehetővé. A 20. században a modern kötszerek érája következett, napjainkban pedig ún. intelligens, vagy okos kötszerekkel is dolgozhatunk.

De mitől lesz egy kötszer okos?

Megfelelő nedvességet és pH-t biztosít a seb környezetében; légáteresztő; a sebváladékot magába szívja; megvédi a sebet a mikroorganizmusoktól, fertőzéstől; csökkenti a sebfelületi szövetelhalást; mechanikai védelmet biztosít; könnyen cserélhető; biokompatibilis, biodegradábilis, elasztikus és nem toxikus; csökkenti a sebfájdalmat; a sebgyógyuláshoz szükséges anyagokat tartalmaz; költséghatékony.

Még kiegészíthetjük egy fontos tulajdonsággal:  elérhető a páciens és az orvos részére is.

Korábban a növényi eredetű (pamut) steril a gézlap (vagy mull-lap) volt az általánosan elfogadott és használt kötszer. A modern sebkezelésben is megvan a helye, de felhasználása már korántsem univerzális, azaz nem jó minden sebre. Az intelligens kötszerekkel, mint fentebb említettem, alkalmazkodunk a sebgyógyulás egyes fázisaihoz elősegítve a természetes folyamatok lezajlását, kiváltképpen, ha a sérülés súlyos, vagy a normál folyamatok valamilyen okból zavart szenvedtek és fokozott támogatásra van szükség a kezelés által (pl. fokozott váladéktermelődés, sebfertőződés, elhúzódó sebgyógyulás).

A modern kötszerek lehetnek pl. kollagén, alginát, poliuretán hab, hidrogél, hidrokolloid tartalmúak, felületükön hordozhatnak ezüst ionokat, aktív szenet, gyógyszereket, növekedési faktorokat, lehetnek antiszeptikus szerrel impregnált tüllök, hidrokolloid szemcséket tartalmazó keményítő kopolimerek, szilikon, vagy irha alkotórész tartalmúak.

Az intelligens kötszerek önmagukban képesek az elhalt szövetek eltávolítására, magukban tartására

(akár a klasszikus értelemben vett sebészeti beavatkozás nélkül), közben elvégzik a sebalap öblítését és elősegítik a hámosodást, vagyis önmagukban több feladat egyidejű ellátását végzik, akár anélkül, hogy naponta kellene cserélni őket. Használatuk megfelelő szakmai ismereteket igényel, sebtípusra és egyénre szabott, alkalmazási és behatási idejük jól szabályozott, hatékonyságuk szakirodalmi adatokkal és kutatási eredményekkel alátámasztott. A frissítéshez pedig nem wifi, hanem szakszerű kötéscsere szükséges. De, még ez sem teljesen igaz.

Valójában a már széles körben használatos modern intelligens kötszerek is „csak” passzív résztvevői a sebgyógyulásnak, abban a tekintetben, hogy önmaguk nem képesek érzékelni, hogy a gyógyulás éppen melyik fázisban tart, milyen a seb vegyhatása, oxigén ellátottsága, hőmérséklete, nedvessége, vagy aktuálisan mennyi antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt, esetleg növekedési faktort kell leadniuk. Voltaképpen nem adnak diagnosztikus információt arról, hogy mi zajlik a kötés alatt. Ezáltal időben limitált, hogy egy kötés meddig lehet a seben.

Nem csoda, hogy a legújabb kutatások ún. aktív okos kötszerek fejlesztését tűzték ki célul.

Bizonyos helyeken már mai is rendelkezésre állnak pH mérővel ellátott (potenciométer mikroelektróda, kolorimetrikus festék), vagy oxigénszintet mérő (ezüst és cink mikroelektróda, fluoreszkáló porfirin-dendrimer foszfor), esetleg impedancia- és nyomásmérőkkel rendelkező kötszerek. Sőt, piezoelekromos mikropumpával, vagy hő által vezérelt részecskékkel (poly N-isopropyl-acrylamid, polietilénglikol-diakrilát), iontoforézissel a seb igényei szerint, például az antibiotikum, vagy más szerek leadásának ütemét vezérelni képes kötszerek.

Az elasztikus mikroelektródák továbbfejlesztésével olyan típusok is készülnek, amelyek „wireless” módon mobiltelefonunkkal is képesek kommunikálni. Úgy tűnik, mégiscsak jól jön majd a wifi még a sebkezelésben is. A mindennapi gyakorlatban rutinszerűen persze még nem találkozhatunk ennyire speciális sebkötöző anyagokkal. Végül a nem is olyan távoli jövő a teljesen automatizált kötszer, amelyről a szakirodalomban már történtek közlések.

Dr. Mikóczi Márió, Heim Pál Kórház

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!