Szimpatika – Mitől sikeres egy örökbefogadás? - 2.

Megnehezíti vagy akár lehetetlenné teszi a sikeres örökbefogadást:

Ha az örökbefogadó nem dolgozta fel a saját veszteségét, vagy nem is gondolja, hogy őt veszteség érte.

A meddőség és az ezzel kapcsolatos kudarcok az élet számos területét érintik: az egészséget, párkapcsolatot, női vagy férfi önbecsülést, társadalmi státuszt. Aki ezt nem dolgozta fel, a gyerekkel való kapcsolatára is átviheti a kisebbrendűségi érzést. Ez megnyilvánulhat abban, ha nem beszél a gyereknek az örökbefogadásról, vagy nem képes határokat szabni neki, attól való félelmében, hogy a gyerek akkor majd nem fogja őt szeretni.

A meg nem született vagy elvesztett gyermekét akarja pótolni az örökbefogadással.

Ez olyan elvárás, aminek soha nem lehet megfelelni, borítékolható a kudarc. Ahogy akkor is, ha nagyon konkrét elképzelései vannak az örökbefogadónak a leendő gyermekről, például szőke, kék szemű kislányt szeretne, aki majd balettozik.

Azzal a hátsó szándékkal jelentkezik, hogy akkor majd születik vér szerinti gyerek is.

Széles körben elterjedt, hibás nézet, hogy az örökbefogadás után „mindenkinek születik saját gyereke”, néha orvosok vagy egyházi személyek is sugallják. Ez egyrészt nem igaz, az örökbefogadók igen kis részének születik később vér szerinti gyereke, másrészt az örökbefogadott gyerek számára súlyos trauma, ha őt nem önmagáért szeretik és vállalják.

Túlvállalja magát, nincs tisztában a saját teherbírásával.

A felbontott örökbefogadásoknál szinte mindig túlvállalták magukat a szülők: túl sok, vagy egymás után túl gyorsan érkező testvérekkel, súlyos egészségi vagy pszichés problémás gyerekkel. Egy gyermektelen pár számára egy kisgyerek érkezése is őrült változás, 2-3 különböző korú, esetleg beteg testvérrel csak kevesen bírnak el. Az előrelátást nehezíti, hogy a gyerek sokszor „zsákbamacska”, nem feltétlenül derül ki az örökbefogadásnál, mennyire súlyos egészségi vagy viselkedési gondjai lesznek, egy újszülött érkezésénél különösen nem, másfelől sok szülő sikerrel felnő a feladathoz.

Ő csak problémamentes gyereket szeretne.

A másik véglet. Magyarországon az örökbefogadók többsége pici, egészséges, nem roma származású kisbabát szeretne, lehetőleg „rendes” családból. Ez a kép nem reális. Egyrészt kevés ilyen baba van a rendszerben, másrészt semmire nincsen garancia. Az egészségesnek tartott újszülöttről később még kiderülhetnek súlyos problémák, a származást a jelen rendszer nem tudja ellenőrizni. A vér szerinti családok pedig az esetek nagy részében sok problémával küzdenek.

Meg akar menteni „egy szegény kis árvát” és hálát vár.

Az ilyen motivációjú jelentkezőnek sokszor nincs reális információja arról, hogy milyen sokan várnak még olyan gyerekre, akit ő elfogadna. A gyereknek amúgy is a legjobb a vér szerinti családjában felnőnie, az örökbefogadás csak a második legjobb megoldás. A hála elvárása pedig nagyon megterheli a szülő-gyerek kapcsolatot, a gyerek nem kérte, hogy megszülessen, és az örökbefogadást sem ő kezdeményezte, ezek a szülő döntései.

Riválisnak tekinti a vér szerinti szülőt vagy a nevelőszülőt.

Hiába kerül végleges, szerető családba a kicsi, a gyökerei megmaradnak. A vér szerinti család mindig része lesz az életének, foglalkoztatni fogja (csak legfeljebb nem mer erről beszélni, ha nem olyan a légkör otthon). Minden örökbefogadott gyereket érdekel, hogy néz ki a szülőanyja, vagy miért nem ő nevelte fel. Ha a gyerek több évet élt nevelőcsaládnál, akkor a nevelőszülő is fontos személy az életében.

El akarja titkolni az örökbefogadást a gyerek elől.

A titok, még ha nem is derül ki, hat, bizalmatlanságot okoz a családban, de általában megtudják a gyerekek, ismerőstől vagy elejtett megjegyzésből. A szülő önbizalomhiányára utalhat, ha nem tud erről beszélni a gyerekkel. A balul sikerült örökbefogadásoknál is sokszor a titok vagy annak kipattanása okozott problémát. Ma az örökbefogadók felkészítésének központi témája, hogy el kell mondani a gyereknek az örökbefogadást.

Forrás: SOS Gyermekfalvak Magyarország