Répakrém
A répa narancssárga színét a béta-karotin adja, melyből a szervezet A-vitamint (más néven retinolt) képes előállítani, ami pedig elengedhetetlen a szem ideghártyájában a fény érzékeléséért felelős rodopszin vagy látóbíbor képződéséhez. Éppen ezért a megfelelő mennyiségű A-vitamin bevitele segíthet pl. a szürkületi időben történő látászavar, azaz a farkasvakság megelőzésében. Összefoglalva a sárgarépa ropogtatása valóban jót tesz a szemünknek, de a látásélességet
(rövid-, illetve távollátást) sajnos nem fogja javítani.
A répát sokféleképpen fogyaszthatjuk, sülve, főve, párolva, főzeléknek, köretnek vagy éppen nyersen. Mi most egy könnyen elkészíthető és isteni finom füstölt sajtos répakrém ötletet hoztunk. Nem is kell más hozzá, mint:
- sárgarépa,
- ugyanannyi füstölt sajt,
- 1-2 gerezd fokhagyma,
- tejföl és majonéz ízlés szerint.
A füstölt sajtot és a répát lereszeljük, majd a többi alapanyagot hozzáadva krémes állagúvá keverjük. A krém akkor lesz a legfinomabb, ha jó erős ízű füstölt sajtot teszünk hozzá, de ízlés szerint ízesíthetjük még sóval, borssal, lilahagymával, illetve más fűszerekkel. Rozskenyérrel a legfinomabb!
Korábbi sárgarépás cikkünket itt találjátok!
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!