Az időskori elbutulás

2019. 10. 15.
|
Szinte mindannyian találkoztunk már azzal, hogy idősebb embereknek olykor nehezükre esik észben tartani a közelmúlt dolgait, miközben egészen pontosan idézik fel életük régvolt eseményeit. Az életkor kitolódásával jelentős problémává vált mind az időskori feledékenység, mind pedig az ezzel szoros kapcsolatban álló dementia, vagyis elbutulás, a szellemi képességek hanyatlása.

Az időskori elbutulás lényege a megszerzett és begyakorolt intellektuális funkciók, tájékozódási képességek hanyatlása. Sokszor a rövid távú memória elvesztése az első tünet. Súlyosabb esetben a beteg fokozatosan elveszítheti emlékező- és ítélőképességét, végül önmagát sem képes ellátni, környezetét nem ismeri fel, kommunikációs képessége megszűnhet. Típusos esetben előbb a személynevek esnek ki, majd ezeket a főnevek követik. A rövid távú memória súlyosan károsodik, de a régmúlt emlékeit még hosszabb ideig képesek feleleveníteni.
Számos oka lehet a dementia kialakulásának, de a tünetek nagyon hasonlítanak: az emlékezeti funkciók gyorsabb vagy lassúbb ütemű hanyatlása jelentkezik, esetleg egyéb idegrendszeri vagy pszichiátriai tünetek is csatlakoznak hozzá.

„Elfelejtettem…”

Gondoljunk-e mindig valami súlyos elváltozásra, vagy intézzük el puszta kézlegyintéssel, ha környezetünkben, családunkban egy idős személy feledékennyé válik, hiszen ez „a korral jár"?
Fiatalkorban is jelentkezhet feledékenység, s ha saját életünkre gondolunk: hányszor mondjuk naponta, hogy elfelejtettem valamit -Betegség ez? Természetesen általában nem, csak információkkal, eseményekkel zsúfolt napjaink velejárója. De tudni kell, hogy még fiatalkorban is állhat mögötte akár egyszerűbb, akár súlyosabb elváltozás.
Időskorban persze gyakoribb a feledékenység, de kifejezett, feltűnő jelentkezése nem a kor velejárója!

Mert a szervezet kopik!

Leggyakoribb időskori oka az erek általános elmeszesedése, az ateroszklerózis. Ennek következtében számos egyéb betegség mellett (szívelégtelenség, magas vérnyomás, cukorbetegség), agyi vérkeringési zavarok alakulhatnak ki, melyek oxigénhiányos állapotokat teremtenek.
A csökkent pajzsmirigyműködés (hipotireózis) fontos tünete a feledékenység, a csökkent aktivitás, az érdeklődés hiánya; sok esetben csakis ezek a tünetek jelentkeznek.
Gondolni kell az agyi térszűkítő folyamatokra is (pl. agydaganat), a feledékenység az első tünet is lehet, s az egyéb ideggyógyászati tünetek esetleg hiányozhatnak.
Nagyon sok idős ember szed gyógyszert (pl. nyugtatókat), s ezek is a fent említett panaszok okai lehetnek, amennyiben gyógyszer-addikció (hozzászokás) alakul ki.
Szorongásos betegségekben a figyelem szétszórtsága, a depressziókban pedig az aktivitás hiánya múló emlékezetzavart okozhat, s az alapbetegség gyógyításával magától megszűnik.
Egyes betegségek (pl. némely parkinsonismus-formák, az AIDS, a súlyos vérszegénység, a veseelégtelenség, vitaminhiány, alacsony vércukorszint), emellett a táplálékhiány (!) és a nagyon gyakori alkohol okozta agyi elváltozás is valódi dementiát eredményezhetnek. Felismerésük nagyon fontos, mivel az alapbetegség kezelésével további súlyosbodásuk lassítható.

Az Alzheimer-kór

Szólnunk kell még az Alzheimer-kórról, illetve a fenti betegségekhez társuló Alzheimer-típusú dementiákról. Klinikailag a korábbi ismeretek emlékezetben tartásának és felidézésének nehézkessége, majd a tájékozódás zavara észlelhető. Szegényessé válik a szókincs, az érdeklődési kör beszűkül. A korábban megszerzett praktikus intelligencia a jól begyakorlott sztereotípiákkal hosszú időn át segítheti a magatartást. Az agyról készült komputertomográfiás képeken (számítógépes rétegfelvételeken) a jelzett agyi állomány pusztulása és a tünetileg észlelhető leépült állapot között azonban nincs egyértelmű oki kapcsolat.

Figyeljünk egymásra!

Láthatjuk, milyen sokféle, igazán súlyos betegség állhat az egyszerű, szinte mindennapos viselkedés, a feledékenység mögött.
Amennyiben a fent leírt súlyos ideggyógyászati-pszichiátriai tüneteket észleljük ismerősünk, rokonunk normálisnak, mindennaposnak tartott feledékenysége mellett, ha hirtelen jelentkezik a feledékenység, vagy jelentős súlyosbodása észlelhető, mindenféleképpen forduljunk orvosunkhoz!

Itt jut nagy szerep a háziorvosoknak. Ha jó kapcsolatot tart a családdal, személyesen ismeri betegeit, követi életüket, betegségeiket, gyógyszereiket rendszeresen ellenőrzi, talán jobban kitűnik a szokatlanul-indokolatlanul jelentkező feledékenység.

Ne hanyagoljuk el se magunkat, se rokonainkat, se ismerőseinket! Ne felejtsünk el segíteni másokon!

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
3 816
Aktív eset:
1 311
Gyógyult:
1 996
Elhunyt:
509
Karanténban:
11 525
Mintavétel:
174 011
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.05.28. 06:59

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Májusi akció

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cationorm® műkönny szemcsepp

10 ml

2 535 Ft

253,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 565 Ft

76,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax DUO 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 020 Ft

1010 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® oldatos szemcsepp

10 ml

1 520 Ft

152 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 590 Ft

215,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 970 Ft

19,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Idelyn Beliema® Effect hüvelytabletta

10 db

3 400 Ft

340 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 410 Ft

24,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Rapid Forte 400 mg lágy kapszula

20 db

2 250 Ft

112,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resistant vízálló sebtapasz

28 db

680 Ft

24,3 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 240 Ft

26,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 220 Ft

22,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 970 Ft

98,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat a képre kattintva töltheti le!
A korábbi számokat ide kattintva érheti el