Csúcsidő
2010. 07. 02.
Ha el nem cseszem barátom, fogpiszkáló! Tán közismert a szakállas székely vicc, a reggel gerendának induló, estére szálkaként végző fenyőfatörzs tanulságos története. A maximalizmus ösztöne hál'istennek velünk született, de ördögi részletekkel bír; amint "közönséget kap", rögvest az elismerés utáni vágyakozás démona szállja meg. Így szolgáltatjuk hát ki magunkat: képességeinknek és a követelményeknek egyaránt...
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2010/07/maxim.jpg)
Egészen addig a pillanatig, míg fel nem fedezi a kitüntető figyelmet, hogy aztán apait-anyait beleadva, immáron nekünk, és ne saját elvárásainak feleljen meg. A jutalom természetesen nem marad el, könnybelábadt szemek, ütemes taps a díjazás, majd a videokamerán rögzített felvételek kedves közös elemzése. Jó voltál - vagy elestél-e?
A maximalistát hamar kiemeli környezete. Ami számára természetes, másoknak már példa, s példaképnek lenni jó, mert szeretve, tisztelve lenni nagyon jó... Hogy aztán ennek eufóriáját a felelősség vagy a nagyképűség váltja fel? Ezt az emberi minőség sokismeretlenes megoldóképletének végeredménye dönti el.
A maximalista hamar megtanul igent mondani, szinte mindenre. A név, a hév kötelez, s a belső tűz évtizedeken át repíti a szellemiséget. Szinte fel sem tűnnek a fogyatkozó energiát stimuláló szerek és hatások, az egyre homályosabb eredendő célt szentesítő eszköztár. Egy erő-feles, csak hogy elinduljon valahogy, valami.
A maximalistát hamar megkísérti a magány. Akár megszállottként űzi mesterségét irodák rejtekén, akár a rivalda reflektorában áll. Nem tudják tartani a lépést – gondolhatná, de a tempót ő maga diktálja. Észrevétlenül morzsolódnak le a társas kapcsolatok, maradnak hátra a kollegák, barátok szánalmas hibaszázalékaikkal és értő tekinteteikkel együtt. Az üres folyosón kongó lépteket már csak az éjszaki portás álmos pillantása követi. Mért nincs senki?
Azért a lét kifürkészhetetlen útjain akadnak részadatok, melyek birtokában jó esetben a bölcs, más esetben az idióta jelzővel illeti közösségünk, hiszen teljesítmény produktumai megítéltetnek. A magasra tett léc mindig lehet egy centivel magasabb, a stadionnyi örjöngő örömére. Túl a csúcson. Zuhanni hangtalan. Mint egy idióta.
Vagy? Értéket, így mértéket találni a valóság adta keretek között. "Nem azt az embert kell megfizetni, ki napi 24 órában melózik, hanem azt, aki már reggel az italát kevergeti", említette egy interjúban a rendszerváltás reklámmogulja, és a cinikus lesajnálás mögött kiolvasható egy végtelenül fontos igazság is. Nem kell, és nem is lehet egyedül. Az élet ugyanis tömegsport. S vajon hol a játék öröme, ha nincs kivel megosztani?
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!