Szimpatika – Rémálom a kertesházban

Idén annyiban volt más a helyzet, hogy a házunkban került erre sor. Bár egy rendkívül békés, veszélytelen környéken élünk, az első este, éjfél körül arra kellett rádöbbennem, hogy valószínűleg egy percet sem fogok tudni aludni. A négy bejárati ajtót ugyan bezártam (és háromszor ellenőriztem), a szobám mégsem tűnt megfelelőnek, mert onnan szinte semmit nem hallani a külvilágból és a kutyus is rám volt bízva, úgyhogy anyáék ágyát választottam.

Egy órás plafonbámulás után már majdnem elaludtam, amikor Maia görcsös ugatásba kezdett. Tudtam, hogy akkor csinálja ezt, ha sünivel, békával vagy macskával találkozik, úgyhogy vártam, gondoltam a kis vendég úgyis továbbhalad lassan. Háromnegyed órával később már zseblámpával a kezemben álltam felváltva a különböző ablakoknál. A kapu csukva volt (ez azért megnyugtatott), Maia mégis maga elé meredve ugatott, én pedig nem láttam semmit. Elérkezett az elkerülhetetlen ideje, cipőt vettem, és minden bátorságomat összeszedve kiléptem a kertbe. A kutya tiszta erejéből nekem ugrott, nagyon örült nekem. Követtem és 5 perc kutatás után mindketten felismertük, hogy az ég világon semmi nem volt a kertben rajtunk kívül. Visszafeküdtem, az ugatás megszűnt.

Pár órával később lépteket hallottam. Anyához hasonlóan úgy pattantam fel, mintha csak színleltem volna az alvást addig. Lép, lép, megáll, megint lép. A hang a konyha felől jött. Némán elindultam kifelé, a lámpa le volt kapcsolva. Ahogy közelebb értem majdnem felsikítottam, mert bár a léptek erősödtek, senkit nem láttam. Ekkor a pult mögül Réka bukkant elő. Szomjas volt, és nem érte el a poharat, meg egyébként is rosszat álmodott, szerencsére ketten is elfértünk abban az ágyban…

Ezek után már akár aludhattam volna bármeddig, fél hatkor mégis a telefonom ébresztőjére keltem. Két nappal azelőtt állítottam be, hogy semmiképpen se felejtsem el kivinni a kukát. Ez úgy történt volna, hogy még este kiviszem és kikapcsolom a jelzést, de mondanom sem kell, elfelejtettem.
Hatalmas karikákkal a szemem alatt kivánszorogtam a kukával a ház elé, körülnéztem, és megfogadtam, hogy ez az éjszaka nem rontja el az elkövetkező három napot, aztán ennek és a nyugodt alvásomnak biztosítása érdekében a telefonom után nyúltam, és tárcsáztam a lovagom számát, aki szívesen lejött hozzánk a fennmaradó időre.