Munkamánia

Persze emiatt csúszik az ebéd délután kettőre, pedig gondolhatod, hogy a hajnali tíz órás munkakezdés miatt addigra milyen éhes vagyok. Edzeni meg nem mehetek tele hassal, úgyhogy háromtól gyúrok mostanában, azért nem futunk össze a súlyoknál. Kondi után már nincs is értelme visszamenni melóba – gondolhatod, mennyire szét vagyok zuhanva. Na de nem nyavalygok tovább, aki rabszolgának áll, ne sírjon, hogy megizzasztják a hajcsárok.

Hanem itt a HR-en nem egy méznyalás az élet. Régebben még elavult személyzeti osztálynak hívták a részlegünket, és egyedül Manyika néni dolgozott itt. Volt is fejetlenség, képzelheted. De azzal, hogy engem felvettek a vénasszony helyére, minden megváltozott. Ő is jól járt, mert nem kell nyugdíjig dolgoznia.

Szóval hatalmas változásokat vezettem be. Felvettem két menedzsert, öt junior menedzsert, három asszisztenst, és mindenkinek hozattunk tableteket. Sajnos a tabletek nem voltak kompatibilisek az előző számítógépekkel, ezért felvettünk 15 adminisztrátort is, hogy minden adatot átvezessenek a cég elmúlt 45 évéből manuálisan. Hát apám, úgy ment el a bérkeret, mint egy átbulizott hétvége. Hiába a vérző szívem, el kellett küldeni 30 embert a termelésről.

Normális körülmények között egy ekkora leépítést megérez a cég, de megoldottam. A megmaradt dolgozókhoz Bolíviából hívtam egy állati jó trénert. Igazi top coach. A motiváció Dárdai Palija, az ösztönzés Dzsudzsákja. Minden munkással átéreztette a közösséghez tartozás felpezsdítő izgalmát… és kétszeres sebességre állíttatta a futószalagot. Pörögtek a kezek, mint a motolla. A termelés a régi volt, úgyhogy végre jutott idő a HR osztály továbbképzésére.

A csapatot beírattam a „Pozitív energiák feltérképezése a munkavállalók között szervezeti struktúraváltás során” tanfolyamra. Sajnos ezt a tanfolyamot csak Kubában tartják, így borsos költséget jelentett a főnökeimnek. De ahol a legnagyobb a szükség, ott a legközelebb a segítség. Rájöttünk, hogy ha a munkások bérét visszatartjuk 3 hónapig, és megforgatjuk a pénzt a tőzsdén, az fedezi a költségeket. Úgyis csak elszórnák a gyerekek iskolájára, rezsire vagy egyéb rövid távú dolgokra.

Szóval jövünk haza Havannából, gondoltam, elszívok egy szivart a melósok között, hogy érezzék a törődést, erre mit hallok?! Mindenki rinyál, hogy a dupla sebességtől szakad róluk a verejték. Tudom én, milyen érzés keményen izzadni. Egy napja még rólam is dőlt a víz a tengerparton, alig győztem pótolni a folyadékveszteséget koktélokkal. Gyorsan kellett cselekedni, hiszen az a dolgom, hogy segítsem az egyszerű beosztottak munkáját. Le is csavartattam egyből a fűtést. Nekik is jobb, és a rezsin is spórolunk.

Hát így nyomom az ipart, de nem akarlak untatni a szürke hétköznapokkal. Meg aztán sietek is, mert el kell bocsátanom mindenkit a termelésről, hogy fel tudjak venni egy stratégiai tervezési igazgatót. Még nem tudom, hogy lesz haszna munkások nélkül a gyárnak, de emiatt fájjon az ő feje – tervezzen rá valami stratégiát. Végtére is az a dolga, nem?!

Csá
Tomasz