Ezért remeg a kezünk
Prof. Balázs Csaba endokrinológushoz, a Budai Endokrinközpont orvosához gyakran érkeznek több kivizsgáláson is átesett betegek, akiknél a kéz és csukló fájdalma, zsibbadása jelentkezik. „Sajnos a betegek valóságos kálváriát járnak be, sok kezelési módot próbálnak ki, de az ok az esetek jelentős részében nem derül ki.”
A professzor úgy látja, hogy a szerteágazó tünetek miatt, még mindig sok a diagnosztizálatlan pajzsmirigybeteg, noha az elváltozás az elmúlt évtizedekben népbetegséggé nőtte ki magát. A teljes lakosságban a csökkent működés 4,4%-ban, a túlműködés 1,4%-ban fordul elő. A helyzetet nehezíti, hogy a betegség az érintettek 4,0 százalékánál enyhe, nehezebben felismerhető formában mutatkozik, és így ritkán gondolnak csökkent pajzsmirigy működésre.
Balázs professzor egy saját számítógépes program kidolgozását követően, annak segítségével a csökkent pajzsmirigybetegségre jellemző tüneteket rangsorolta, előfordulásuk gyakorisága alapján. „Habár több évtizede foglalkozom pajzsmirigybetegek kezelésével, az eredmény engem is meglepett. Az orvosi irodalomban ismert tüneteket – hízás, fáradékonyság, idegesség, feledékenység, meddőség, hajhullás – gyakran megelőzte a kezek zsibbadására vonatkozó panasz.”
A csukló alagút, vagy karpális alagút szindróma legfontosabb jele a felső végtagokat érintő, főként éjszaka jelentkező fájdalom és zsibbadás. A fájdalom az ujjakban is jelentkezhet, de a felkarra is kiterjedhet, az esetek felében mindkét oldalon jelentkezik. A tüneteket az okozza, hogy a csukló szöveteiben bizonyos anyagok felhalmozódnak, megduzzadnak és nyomják az idegeket. A megnövekedett nyomást okozhatja a csukló túlerőltetése, – például túl sok gépelés miatt – az ínhüvelyek, inak autoimmun gyulladása, terhesség, menopauza idején fokozott ödéma készség, sérülés, vérömleny, vagy a pajzsmirigy csökkent működése.
A tünetek jelentkezése és az okok keresése kapcsán tehát erre a lehetőségre is gondolni kell – hívja fel a figyelmet prof. Balázs Csaba. A csukló alagút szindróma diagnózisa a megfelelő vizsgálatok elvégzésével megállapítható. Ha a tünetek hátterében a pajzsmirigy csökkent működése áll, akkor hormonális kezeléssel a panaszok megszüntethetők. A legjobb eredményt akkor várhatjuk, ha a kezelés időben történt, korai diagnózis esetén a tünetek rendszerint teljesen visszafejlődnek. A gyógyulás teljes időtartama átlagosan 12-24 hét. Ez idő alatt kiegészítő kezelésekre – funkcionális sínezés, gyulladáscsökkentő szteroid injekció, az idegregenerálódást támogató vitaminok szedése, akupunktúra, elektroakupunktúra – is szükség lehet. Súlyos esetekben műtét is alkalmazható a panaszok kezelésére, a kiváltó okot azonban ilyenkor is érdemes és fontos megkeresni!
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!