A balkonládától az afrikai szavannákig

Mindenki kertész a családban, édesapám borászattal foglalkozott, kutatott és aktívan termelt. Bevezette az úgynevezett szoknyás, vagyis hozamra optimalizált termelést. Eötvös-díjat kapott munkásságáért. Édesanyám is a szakmában dolgozott. Én a színészet mellett fogadásból végeztem el a Kertészeti Egyetem alapozó évét. Komfortosan éreztem ott magam, pedig utána még évekig színész voltam.

A Színművészetire nem vették fel, stúdiózott a Madáchban, próbálkozott itt-ott, de végül föladta a színészetet, és Pécsre ment közgazdaságtant tanulni.

Akkor alakult meg a Pécsi Egyetemi Színpad, szóval ősszel mégis a rivaldafényben találtam magam ismét. Jó csapat voltunk. Például Köles Feri tavaly Jászai-díjas lett. A Közgázra épphogy bejártam. Aztán Balikó Tamás leszerződtetett a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ott dolgoztam hat évig. A Közgáz miatt kimentem Brüsszelbe kultúrgazdasági tanácsadó gyakornoknak. Ezt a színház nem nézte jó szemmel, és mivel egy ismerősöm vidékfejlesztéssel kezdett el foglalkozni, hát betársultam. A cél a vidék felélesztése volt, mi pedig rájöttünk, hogy a mezőgazdaság felélénkítésével lehet beindítani. Az nem út, hogy ugyanazt a piros paradicsomot termeli mindenki. Meg kellett újítani a konzervatív kis magyar gazdaságokat, ennek pedig az új fajták meghonosítása a kulcsa: ne 100 Ft legyen ugyanaz a paradicsom mindenütt a piacon, hanem legyenek különleges fajták, mondjuk 120 Ft-ért.

Egy ponton mégis kivált a közös cégből a saját útját járni. Mi érdekelte? A fajták és a termesztés lehetőségei a balkonládától az afrikai szavannáig. Szó szerint.

Először csak blogolni kezdtem. Érdekelt a különböző növények eredete, hogy milyen táptalajon és körülmények között teremnek meg, mire jók, honnan lehet beszerezni a legjobb vetőmagokat, palántákat. Kiírtam a Facebookra a rácsodálkozásaimat, hogy például van fehér, papaya ízű gyümölcsparadicsom. A blogbejegyzéseim egyre népszerűbbek lettek, nemcsak gasztro, de kertész körökben is. Kiderült, hogy ez a fajta gasztro-kommunikáció és alapanyag-termesztés elég unikális. Sokáig nagyon piciben dolgoztunk és csak az elméleti alapok mentek. Fajtatörténet, hol és mikor termesztettek ezt vagy azt, hogy él meg, mi a termesztés menete, milyen táptalaj kell hozzá, stb.

Aztán ölébe pottyant a lehetőség, hogy Afrikában kutathasson.

A Vodafone CSR (Corporate Social Responsibility, azaz vállalati társadalmi felelősségvállalás – a szerk.) alapítványa adta a támogatást. Én csak el akartam vetni valahol a tropikus, szubtropikus növénymagjaimat, felkerestem a céget, ők pedig azt mondták, hogy pont kell egy kertész Afrikába. Két hónap múlva már kint kapáltam az Egyenlítő alatt. Van egy Taita nevű magyar alapítvány Kenyában, ami egy árvaházat üzemeltet. Egy tanzániai apáca a vezetője, aki szerencsére hasonlóan gondolkodik, mint én. Valaha ő vezette be a banántermesztést a földjeiken, ami – meglepő, de – arrafelé újításnak számít. Amúgy Afrikában a fajtamegújítás ismeretlen fogalom, mindenki ugyanazt termeszti. Azon dolgoztunk, hogy az ott élők ne haljanak éhen. Kint több ezer cég igyekszik Afrika szegény országain segíteni, de fajtamegújítással nem foglalkoznak. Kevés valóban produktív szervezet létezik. Mi a fajtamegújítást a praktikus produktivitás irányába akartuk elvinni. Felkutattuk, hogy milyen növényfajták léteznek, amiket egy képzetlen helyi földműves is biztonsággal képes termeszteni. Kétszáz fajjal kísérleteztünk, húsz bizonyult jól teljesítőnek.

Ma már kitágult a vállalkozás profilja, a termesztéstől egészen az élelmezésig.

Tudjuk, hogy hol lehet például az Orinoco padlizsán minőségi vetőmagját és a termesztéséhez szükséges eszközöket beszerezni. A legbiztosabb beszerzési helyekkel vesszük fel a kapcsolatot, de még mindig csak kísérletezünk, bár itthon létezik egy cég, ami beltéri kertészkedéssel foglalkozik. Van egy életben tartó berendezés szabadalmunk, ami napfényazonos LED-világítással működik és folyamatos beltéri fűszernövény-kertészkedést tesz lehetővé. Ha valakinél tönkremegy a fűszernövény, mi új ültetvényt biztosítunk. Speciális fűszerekkel dolgozunk, egyéni igények alapján. Ha egy étteremnek ültetünk ki palántákat, akkor is az exkluzivitásra törekszünk és nem a tömegtermelésre hajtunk. Emellett dolgozom azon, hogy az itthoni fajokat kivigyem Afrikába, az ottaniakat pedig hazahozzam és nagyon szigorú kísérleti közegben tanulmányozzam.

András idén szeptembertől ismét Burában dolgozik a Taita Alapítványnál. Az agrárprojektet vezeti a burai földeken, a bizalom és lelkesedés pedig egyre csak nő. Szeptember óta közös összefogással többek között egy 50 000 literes víztározót építettek, hogy öntözhessék a földeket és vízzel lássák el az árvaházat.

Látogatásra érkezett Burába a kenyai magyar konzul és felesége, számos újságíró, valamint az Afrikáért Alapítvány elnöke és munkatársa. A Policy Coherence of Developement elnevezésű projekt keretében azt vizsgálták, hogy az EU országainak fejlesztései mennyire koherensek egyrészt az EU elveivel, másrészt az afrikai országok és a helyi lakosság érdekeivel. Nagy örömünkre rendkívül elégedettek voltak a munkánkkal, az édenkerthez hasonlították az árvaházat és környékét.

Kedvenc növénye nincs, pedig fajták ezreit ismeri.

Az ősfajok érdekelnek, hogy milyen növényekből jöttek létre a ma ismert fajok, és persze a kutatás. Természetesen ügyelünk arra is, hogy adott vidék ökológiájába ne szóljunk bele. Odafigyelünk, hogy olyan fajt ne honosítsunk meg, aminek az adott ökostruktúrában nincs meg a helye. Minden mindennel összefügg. A Föld energetikailag egy zárt rendszer, a lehetőségeknek határai vannak. Sokszor kell rossz és kevésbé rossz között választani. Például Afrikában, ha nem permetezel, nem lesz élelem. Ha permetezel, megölöd a pillangókat. Egyre több embert kell egyre nehezebb termelési körülmények között élelmezni. Ez egy hosszú távú gondolkodás, aminek csak évek múltán látszik meg az eredménye.