Oltás a HIV-vírus ellen?
2014. 12. 02.
Kutatók nagy reményeket fűznek az új, HIV-vírus elleni oltóanyaghoz. Nagy Károly virológus, a Semmelweis Egyetem professzora a harminc éve felfedezett HIV-vírus elleni küzdelem új kutatási módszereiről és eredményeiről beszélt.
December elseje az AIDS világnapja. A WHO a becsült statisztikák alapján azt közölte, hogy a járvány kitörése óta a becslések szerint 78 millió ember fertőződött meg, és közülük 39 millióan már meghaltak. 2030-ig várhatóan körülbelül 18 millió új HIV-fertőzött lesz, és 11,2 millió lesz a betegséggel összefüggő halálozás. A magyarországi statisztikák az újonnan diagnosztizáltak folyamatos növekedését mutatják.
A Civil AIDS Fórum szerint a HIV-AIDS-prevenció területén nem történt lényeges változás Magyarországon, azok a negatív tendenciák, amelyek négy-öt éve elkezdődtek, folytatódtak.
![Egy indonéz aktivista az AIDS-ellenes kampányt jelképező piros szalagot mutatja az utcán az indonéziai Surabayában (Fotó: MTI/EPA/Fully Handoko)](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2014/12/aids2.jpg)
Az évenkénti új fertőzöttek száma elsősorban az Afrikában bevezetett, viszonylag olcsó, generikus készítmények miatt csökkent. A WHO új kezelési protokollja – mint a leghatékonyabb prevenciót – a minél korábban elkezdett kezelést javasolja, amely lecsökkenti a HIV-fertőzöttekben a szabad vírusmennyiséget, így jelentősen csökken a fertőzés átvitelének esélye. Jelenleg 29 AIDS-vakcina van a fázis-1, és hat a fázis-2 vizsgálati stádiumban.
Nagy Károly virológus a Kossuth Rádió Szonda című műsorában az új kutatási módszerekről és eredményekről beszélt. Elmondta: a stratégia kettős. Egyrészt olyan gyógyszereket kell fejleszteni, amelyek meggátolják a vírus szaporodását, sőt már a vírus sejtbe való belépését. A másik lehetőség pedig az, hogy az emberi szervezet immunvédekezését fokozzák, illetve e kettőt kombinálva kell küzdeni az AIDS ellen.
![Az AIDS-ellenes kampányt jelképező piros szalaggal díszített halálfejes maszkot visel egy aktivista egy nagygyűlésen Jakartában (Fotó: MTI/EPA/Adi Weda)](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2014/12/aids1.jpg)
Nagy Károly beszélt arról is, hogy néhány száz esetben afrikai fertőzöttek túlélték a HIV-fertőzést anélkül, hogy bármilyen kezelést kaptak volna. Közülük sokakat sikerült elérni, vérmintákat vettek tőlük, így lehetségessé vált elemezni, milyen ellenanyagok termelődtek a szervezetükben. Vélhetően az lesz a betegség gyógyításának az útja, hogy ezeket az ellenanyagokat sejttenyészetekben előállítsák. Ezek az úgynevezett monoklonális ellenanyagok, a legújabb a 35O22-es, amelyet már ipari mennyiségben tudnak előállítani, és várhatóan hamarosan az emberi kipróbálások is elkezdődhetnek.
Az eddigi oltóanyagjelöltekhez képest ennek az az előnye, hogy a HIV-vírus számos változata ellen nyújt védekezést. Ehhez az oltóanyaghoz nagy reményeket fűznek, de természetesen még nagyon sok biztonsági próbán, klinikai vizsgálatokon, állatkísérleteken kell végigmennie, fűzte hozzá a professzor.
Forrás: Hirado.hu

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!