Így fogyasszuk a nyers fokhagymát

Szerző: Szimpatika
A legtöbb ember számára a fokhagyma könnyfakasztó, csípős íze nyersen nehezen tolerálható, pedig baktérium- és vírusölő tulajdonsága így érvényesül a legjobban. Ezt a valóban különleges, gyógyító erejét akkor tudjuk igazán kihasználni, ha nem megfőzve, párolva vagy dinsztelve fogyasztjuk, hanem eredeti formájában, ahogyan a természet megalkotta.

Éppen ezért szükségünk van egy olyan módszerre, melynek révén terápiás ereje nem csökken, ugyanakkor íze élvezhetőbbé válik – erre pedig a legjobb megoldás a pácolás. A pácolt fokhagyma maradéktalanul megőrzi értékes hatóanyagait, miközben elveszíti intenzív, csípős ízét.


Pácolt fokhagyma

Hozzávalók:

- 2 csésze almaecet

- 1 evőkanál himalájai só

- 35 dkg fokhagyma

Elkészítése:

Az almaecetet és a sót tegyük egy befőttesüvegbe és jól keverjük össze őket.

A fokhagymagerezdeket egyenként válasszuk szét, húzzuk le róluk a legfelső védőréteget, majd mossuk meg. Az így előkészített fokhagymagerezdeket vágjuk fel kis szeletekre. Hagyjuk állni 5 percig, majd adjuk hozzá a sós-almaecetes keverékhez úgy, hogy a fokhagymaszeleteket ellepje a lé. A befőttesüveget szorosan zárjuk le, majd helyezzük a hűtőszekrénybe. Pácoljuk legalább 14 napig.

Készítsünk revitalizáló elixírt!

1 evőkanál pácoltfokhagyma-levet hígítsunk fel 2-3 evőkanál tisztított vízzel.


A titok tehát ennyi: akik szeretnének megszabadulni a fokhagyma erős, csípős ízétől, de szeretnék megőrizni annak immunrendszer-erősítő, antibakteriális és vírusölő tulajdonságait, pácolják be a fokhagymát, s a páclével együtt bátran fogyasszák.

A pácolt fokhagyma kiváló ellenszere a megfázásnak, influenzának, megelőzi és gyógyítja is a fertőző betegségeket. Fogyasszunk belőle mindennap!


Dr. Tihanyi László

Forrás: https://drtihanyi.com/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!