Mindinkább zsebéből gyógyul a magyar

2014. 05. 08.
Szerző: Szimpatika
Az elmúlt évtizedben 30 százalékról 37 százalékra növekedett a magánfinanszírozás aránya az egészségügyi rendszer forrásaiban – derül ki egy kutatásból.

Péteri János, a GKI Egészségkutató Intézet vezető tanácsadója egy tanulmányt ismertetve kiemelte, hogy a háztartások egy főre jutó egészségügyi kiadásainak aránya a gazdasági válság hatására sem csökkent, jelenleg 3-4 százalék.

A Doktor24 egészségügyi szolgáltatásszervező megbízásából a GKI Egészségkutató Intézet által készített tanulmányt ismertetve a szakember elmondta, hogy a magánfinanszírozás növekedése két okkal magyarázható. Egyrészt az elmúlt években növekedett az öngyógyításra való hajlam, azaz a lakosság többet költ a saját maga által kiválasztott gyógyszerekre és gyógymódokra, valamint a közfinanszírozott ellátások helyett az egyre erősödő magánegészségügyi szolgáltatásokat egyre többen választják.

Az öngyógyítási hajlandóságra vonatkozó korábbi kutatást említve Péteri János elmondta, hogy az 1800 megkérdezett 65 százalékának voltak panaszai, ebből 55 százalék kezeltette is magát. Közülük 37 százalék fordult orvoshoz, 12 százalékuk választotta a szakértővel párhuzamosan az öngyógyítást, és 6 százalékuk keresett saját maga megoldást a panaszára.

Péteri János szerint az adatok azt mutatják, hogy az egészségügyi szektorban a legjelentősebb szereplő a magánháztartás, amely a magánszektor kiadásainak 75 százalékát fedezi, és ezzel a második legnagyobb egészségügyi finanszírozó a társadalombiztosítás után, megelőzve az államot, az önkormányzatokat, valamint a magánszektor egyéb résztvevőit.


Forrás: https://www.medicalonline.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!