Szakmai elismerés a Bátor Tábor kiemelkedő teljesítményéért
Az alapítvány önkéntes orvosa, dr. Benyó Gábor gyermekonkológus és -hematológus főorvos a rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen vehette át Az év orvosa díjat.
A 2001-ben még 70 fővel, nyári élményterápiás táborként induló kezdeményezésnek köszönhetően mára 5500-ra nőtt azon daganatos és krónikus beteg gyerekek és családtagjaik száma, akik élvezhették a terápiás rekreáció egész további életükre kiható, gyógyító hatását.
Az alapítvány munkatársai és önkéntesei hónapok óta készülnek az idei első turnusokra, ennek eredményeképpen a héten újra gyerekzsivajtól lesz hangos a hatvani táborhely. Idén már 15 turnusban rekordszámú, több mint 1000 táborozó részesülhet gyógyító élményekben kora tavasztól egészen késő őszig.
Az alapítvány célja, hogy további támogatásokkal akár egész évben ingyenesen fogadhassák a növekvő számú jelentkezőt, akik itt gyűjthetnek erőt a további gyógyulásukhoz.
Az élményterápiáról
A kis betegek olyan vidám foglalkozásokon vehetnek részt, melyek kipróbálására betegségükből kifolyólag máshol nincs lehetőségük. Állandó szakorvosi felügyelet mellett magaskötélpályán tehetik próbára bátorságukat, eveznek, íjászkodnak, sportolnak, lovagolnak, kézműveskednek, fotóznak, táncolnak, zenei és színjátszó foglalkozásokon vesznek részt.
Az élményterápiás programok célja a gyermekek önbizalmának növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása. Az egyik táborozó így fogalmazott: „A Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség elvesz az embertől. Akinek ki kellett hagynia akár csak egy évet az életéből, az itt, ha mindent nem is, de sűrítetten sok mindent visszakaphat.”
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!