A pszichoszomatikus orvoslás a fő téma a Magyar Pszichiátriai Társaság kongresszusán
Mint hozzátette, amennyiben ezt a szemléletet sikerül terjeszteni, akkor hatékonyabb és jobban működő egészségügyet, valamint a saját egészségükben és betegségükben egyaránt kompetens betegeket lehet nyerni.
A kongresszus elnöke rámutatott: a korszerű orvoslás az, amikor a szakember szövetségre tud lépni a beteg öngyógyító mechanizmusaival, ehhez pedig az kell, hogy egyénre szabott, személyközpontú és a beteg érdekeit, elvárásait kielégítő orvoslás alakuljon ki.
Lehóczky Pál elmondta: az idei rendezvény nem csupán a pszichiáterek kongresszusa. Ezt a számadatok is alátámasztják, hiszen Magyarországon hétszáz regisztrált pszichiáter van, a kongresszuson pedig nagyjából 1200-1500 szakember fordul meg, vagyis az előadók és a hallgatóság között is nagyon sok a más területről érkező szakember. Mint hangsúlyozta, a rendezvény célja, hogy a pszichiátrián túl is üzeneteket fogalmazzon meg, hiszen a pszichoszomatika nem a pszichiátria belügye.
A négyévenként megrendezett nemzeti kongresszus idei programjában előadások, szimpóziumok, három kulturális témájú kiállítás és egyéb események is helyet kaptak. A négynapos rendezvényen többek közt a magyar pszichiátria strukturális és finanszírozási elemei, a pszichoszomatika jövője – amelybe akár a fogalom eltűnése is beletartozhat –, az orvosi kommunikáció és a testi betegségek pszichológiája is terítékre kerül.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
- Itt a bodzaszezon!
- Szundikálás és kreativitás
- Magzati genetikai vizsgálatok már egy vérvétellel
- Túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy egészségesebben éljünk
- A hatékony életmódváltás pszichológiája
- Ha bánt a fény
- Patikusok és találmányaik 2.
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!