A rossz alvás súlyos figyelmeztetés

Szerző: Szimpatika
Nagyobb a szívelégtelenség kockázata azoknál az embereknél, akiknek problémájuk van az elalvással – mutatták ki norvég szakemberek.

A Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói több mint 50 ezer 20 és 89 év közötti embert vizsgáltak 11 éven át nyomon követő kutatásukban. Kezdetben egyiküknél sem diagnosztizáltak szívelégtelenséget, amelynek lényege, hogy a szívből percenként pumpált vér mennyisége elégtelen a test normális oxigén- és tápanyagszükségletének biztosítására. A betegségnek sok oka lehet; a benne szenvedők egyre nehezebben kapnak levegőt, és kimerültnek érzik magukat.

A kutatás során a résztvevőktől azt kérdezték, nehezen alszanak-e el, vannak-e alvási problémáik, illetve, hogy az éjszakai alvás után kipihenten ébrednek-e.

Kimutatták, hogy azoknál, akiknek problémájuk van az elalvással vagy az alvással, háromszorosára nő a szívelégtelenség kockázata azokhoz képest, akiknek nincs alvászavaruk. A kockázat fennáll azoknál is, akik nem tudják teljesen kipihenni magukat. A rossz éjszakai alvás és a szívelégtelenség közötti összefüggés akkor is fennállt, ha figyelembe vették a dohányzást, az elhízást és más, álmatlanságot, illetve szívproblémákat okozó tényezőket – írták a szakemberek az European Heart Journal szaklapban közzétett tanulmányukban.

A kutatók arra nem tudtak választ adni, miért van kapcsolat a rossz alvás és a szívelégtelenség között. Mint hangsúlyozták, további kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy az alváshiány váltja-e ki a szívelégtelenséget, vagy az összefüggés jóval bonyolultabb. „Nem tudjuk, hogy az álmatlanság valóban szívelégtelenséget okoz-e. De ha valóban ez a helyzet, a jó dolog az, hogy ez kezelhető állapot” –idézte Lars E. Laugsandot, a tanulmány vezető szerzőjét a BBC hírportálja.

A szakember magyarázata szerint az alváshiány a szervezetben káros válaszokat vált ki, a szervezet stresszhormonokat bocsát ki, amelyek negatív hatással vannak a szívre. Ugyanez a norvég kutatócsoport egy korábbi tanulmányában összefüggést mutatott ki a rossz alvás és a szívinfarktus között.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!