A zene segít visszaszerezni az emlékeket
A maga nemében első ilyen kutatás eredményeit Amee Baird brit és Séverine Samson francia kutató a Neuropsychological Rehabilitation nevű szakfolyóiratban ismertette. Bár kutatásukba kisszámú beteget vontak be, ez az első olyan vizsgálat, amely azt célozta, hogy zenével hívják elő a múlt személyes, önéletrajzi emlékeit szerzett agysérüléses betegeknél, azaz olyan agykárosodás esetében, amely nem veleszületett eltérés, nem a születés során kialakult sérülés, és nem is az időskorban fellépő Alzheimer-kór.
Baird és Samson az amerikai slágerlista, a Billboard Hot 100 népszerű dalait játszotta öt ilyen betegnek, kontrollcsoportként pedig öt egészséges embernek. Olyan dalokat választottak ki számukra, amelyek a beteg éltében ötéves korától kezdve jelen voltak. A kutatás résztvevőinek le kellett írniuk, mennyire ismerik az adott dalt, szeretik-e azt, és milyen emlékeket hív elő – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
A szakemberek azt találták, hogy a zene által keltett személyes emlékek gyakorisága szinte azonos volt a két csoportnál: az agysérülteknél 38-71 százalék, a kontrollcsoportnál 48-71 százalék. Az öt beteg közül csupán egynél nem hívott elő a zenehallgatás személyes emléket. Ugyanakkor a szerzett agysérüléses betegek egyikénél idéződtek vissza a leggyakrabban a személyes emlékek.
Az összes résztvevőnél a zenével visszaidézett emlékek többsége egy személyhez, illetve konkrét emberekhez vagy életszakaszhoz kötődött, és pozitív emlék volt. Azokat a dalokat, amelyek előhozták az emlékeket, sokkal ismertebbnek, sokkal kedveltebbnek írták le feljegyzéseikben a tanulmány résztvevői.
„A zene sokkal hatékonyabbnak bizonyult a személyes emlékek felélesztésében, mint a személyes szóbeli interjúk során történt emlékfelidézés. Azt találtuk, hogy a zene hatékony stimuláció az önéletrajzi emlékek előcsalogatásában, és hasznos lehet bizonyos esetekben az önéletrajzi emlékezetkiesésben szenvedők rehabilitációjában” - hangsúlyozta Baird és Samson.
Forrás: medicalonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!