Gyógyítás kókuszolajjal

2013. 12. 04.
Szerző: Szimpatika
A kókuszolaj számos módon segíthet egészségünk fenntartásában mégis igen keveset hallani róla. Pedig mindenkinek érdemes lenne tisztában lennie azzal, hogy ez az értékes alapanyag hányféle problémára jelenthet gyógyírt.


Egy 2006-os tanulmány szerint, mely Alzheimer-kóros, valamint enyhe kognitív problémákkal küzdők esetében vizsgálta a kókuszolaj agyra gyakorolt hatását, a benne megtalálható trigliceridek javulást eredményeznek.

További pozitívuma a kókuszolajnak, hogy kiválóan alkalmazható fejtetű kiirtására, de a sebgyógyítás területén is bizonyított már. Elősegíti a hámosodást, így égési sérülések gyógyításakor is eredménnyel használható.

Gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatása mellett gombás fertőzések kezelésekor is hatékony, ami főként azért fontos, mert egyre több gombafaj válik rezisztenssé a hagyományos gyógyszerekre. A kókuszolajat tartalmazó kókusztej fekélyek gyógyításakor bizonyította hatékonyságát, mely a benne levő kókuszolajnak is köszönhető.

A vérben megtalálható „rossz” és „jó”, azaz az LDL- és a HDL-koleszterin aránya is kedvezően alakul a kókuszolaj rendszeres fogyasztásával, s az alapanyag elősegíti a jobb emésztést és a hatékonyabb felszívódást is. A csontok egészségének megőrzése mellett fényvédő hatása miatt is érdemes a kókuszolajat választani, hiszen eredményesen használható a bőrt károsító UV-sugarak elleni védekezésben.

A terméket gyógynövényboltokban szerezhetjük be; küllemét tekintve fehér, krémszerű állaggal bír, ám hűtőben tartva megkeményedik.


forrás:
https://xn--fogykra-o0a8d.info/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!