A PCOS akkor is problémát jelent, ha már nem akarunk gyereket
Ám ahogyan azt dr. Koppány Viktóriától, a Trombózisközpont PCOS- és inzulinrezisztencia-specialistájától megtudtuk, ez azért nem egészen így van.
Nem csak a PCOS a gond
Az egyik nagyon fontos ok, amiért nem legyinthetünk egy meglévő problémára, az az, hogy nem működik megfelelően a testünk, és mivel egy bonyolult és összefüggő rendszerről van szó, ha valamivel baj van, az sokszor azt eredményezi, hogy más gondok is jelentkezni fognak.
„Az idősebb kor, bár hatással van a menzeszre, nem jelenti azt, hogy feleslegessé teszi a PCOS kezelését. A menopauza után, de akár már a szülés után is – gondolhatnánk – a PCOS igazából nem jelent gondot, hiszen nem akarunk már gyereket. De, mint minden betegségnél, itt sem „csak” a már kialakult gonddal kell számolni, hanem annak szövődményeivel is, amelyeknek az esélye nem múlik el azért, mert a beteg átesik a változó koron” – mondja dr. Koppány Viktória.
A menopauza nem oldja meg a helyzetet
Bár tény, hogy a menopauza után a petefészkek már nem aktívak, de ez nem jelenti azt, hogy nem okozhat gondokat a PCOS a kísérőbetegségei által – ahogyan arra dr. Koppány Viktória rámutat.
„Sajnos a szövődmények igen súlyosak is lehetnek. Azzal kezdve, hogy kellemetlen szőrösödéssel számolhatunk, a PCOS a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásához is vezethet. Ezek a veszélyek egészen addig fennálnak, amíg a beteg menstruál, vagyis a petefészkei működnek. A menopauza után a lehetséges kísérőbetegségeket ugyanúgy figyelembe kell venni. Az inzulinrezisztencia, vagy akár a metabolikus szindróma (egy anyagcserével kapcsolatos tünetegyüttes) ekkor is kezelésre szorul, ezeket nem lehet elhanyagolni” – hangsúlyozza a doktornő.
forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!