Nem is gondolnánk, mennyi mindenre jó a nyers krumpli
Ha kipróbáljuk a burgonyalékúrát, akár még fogyhatunk is tőle, de a szervezetünket egészen biztosan fel tudjuk tölteni a segítségével télire.
A reszelt nyers krumplit régen lázcsillapítóként használták. A reszeléket a talpra kellett helyezni, egy zacskóval leborítani, majd zoknit húzni rá. Amikor kiszáradt, akkor ki kellett cserélni egy új adagra. Lehetőleg egész éjjel a talpon kellett hagyni, vagy addig, ameddig a láz lement tőle – és általában elég hamar lement.
A nyers krumplilé gyomorfájás vagy -fekély ellen is ajánlott: fogyasszunk belőle naponta reggel, étkezés előtt 1 decit, két héten keresztül. A piros krumpli leve pedig kifejezetten jó hatással van a savtúltengésre.
A tapasztalatok szerint a kúra alatt javul a keringés, csökken a cukorbetegek vércukorszintje, a bőr rózsaszínesebb, élettel telibb lesz, eltűnnek róla az ekcémák, foltok, kiütések.
Ha a szervezet eddig visszatartotta a folyadékot, most az is megoldódhat, ennek köszönhetően lelohadnak a dagadt bokák és a szem alatti karikák is eltűnnek. A kéthetes kúra kiválóan méregteleníti a szervezetet, és közben úgy fogyhatunk, hogy a C-vitamin-szükségletünk folyamatosan biztosítva van.
forrás: https://twice.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!