A túlzott vasbevitel növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

2013. 09. 01.
Szerző: Szimpatika
Amerikai kutatók szerint a túl sok vörös hús fogyasztása fokozhatja az Alzheimer-kór kockázatát, mivel növeli a vas mennyiségét az agyban. Alzheimer-kóros betegek agyáról készült felvételeken vas felhalmozódását fedezték fel olyan területeken, amelyek általában a betegség korai stádiumában károsodnak. A későbbi stádiumban érintett agyterületeken nem tapasztalták a vas szintjének emelkedését – tudósít a The Daily Telegraph online kiadása a Journal of Alzheimer's Disease című szaklapban megjelent tanulmányról.

A vizsgált leleteket a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i intézményének (UCLA) tudósai egészséges idős emberek agyáról készült felvételekkel is összehasonlították, és azt találták, hogy a vas csak a betegek sérült agyszöveteiben halmozódott fel. Noha a tanulmány nem bizonyította, hogy a vas fehalmozódása a betegség okai között szerepelne, eredményeik szerint „hozzájárulhat a kialakulásához”. Ha a vörös hús és a vastartalmú étrendkiegészítők fogyasztását csökkentjük, kisebb mennyiségű vas rakódhat le az agyban – olvasható a tanulmányban.

Az Alzheimer-kutatások többsége arra a két anyagra, a béta-amiloidra és a Tau-fehérjére koncentrál, amely a betegek agyában felhalmozódik, és a kutatók szerint vagy megbontja a kapcsolatot az idegsejtek között, vagy elpusztítja őket. Az új tanulmány arra utal, hogy a vas lehet a harmadik tényező, amely az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszik. Bár a vas nélkülözhetetlen a sejtek egészséges működéséhet, a kutatók úgy vélik, nagy mennyiségben mérgező is lehet.

A legtöbb vasat azokban a sejtekben találták meg, amelyek a mielint (velőshüvely), az idegsejtek nyúlványait körülvevő védőburkot állítják elő. Ez az anyag teszi lehetővé a sejtek közti kommunikációt is. A mielin pusztulása miatt lerakódások jöhetnek létre, ez pedig további sejthalálhoz, a beteg állapotának romlásához vezethet a kutatók szerint.

Megvizsgálták 31 Alzheimer-kóros páciens két agyterületét: a hippokampuszt, amely az emlékezet működéséért felelős, és általában a betegség korai szakaszában károsodik, és a talamuszt, amely az érzékelés és a mozgásképesség helye, és általában egészségesen működik a kór késői stádiumáig. Arról számoltak be, hogy a hippokampuszban szokatlanul sok ferritint, vagyis vasat tároló fehérjét mértek, míg a másik agyterületen, a talamuszban ilyet nem tapasztaltak.

„A nagy mennyiségű vas raktározása a szövetkárosodással együtt fordul elő, és mindkét jelenséget az Alzheimer-kóros betegeknél tapasztaltuk, az egészséges idős embereknél nem, tehát arra következtettünk, hogy a vas felhalmozódása szerepet játszhat a betegség kialakulásában. Ez befolyásolható a vörös hús vagy a vastartalmú étrendkiegészítők fogyasztásának csökkentésével is” – magyarázta George Bartzokis, a kutatás vezetője.

forrás: hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!