A gyengéd érintés, mint gyógymód

Szerző: Szimpatika
Van egy alternatív, természetgyógyászati kezelés, amely alatt legtöbben mélyen ellazult állapotba kerülnek, és ehhez a könnyedség és a nyugalom érzése társul. A kellemes érzések fizikai, mentális és lelki szinten egyaránt átjárhatják a kezelésben részt vevő személyt. Mivel a terápia maga nagyon gyengéd, ugyanakkor határozott és mélyreható mozdulatsorokból áll, mindenki, akit valaha kranioszakrális terápiával kezeltek, könnyedség érzéséről, komfortérzetről és az általános közérzet javulásáról számolt be, és a kedvező hatások hosszú idővel a kezelés után is érvényesültek.

A kranioszakrális kezelés alatt a páciens felöltözve, kényelmesen hanyatt fekszik a kezelőasztalon. A kezelés elején a terapeuta gyengéden a páciens testének különböző pontjaira helyezi a kezét, megfigyelve annak ún kranioszakrális ritmusát. Ezt követően főként a koponyán és a keresztcsonton végez finom mikromanipulációt, melynek során rendkívül apró és gyengéd mozdulatokkal korrigálja a koponyacsontok mikromozgásait; meghatározza, majd elhárítja a kötőszövetek szabad mozgásának, az agyi-gerincvelői folyadék szabad áramlásának akadályait, hatást gyakorolva ezzel a test egyéb részeire, rendszereire is. A kezelés során a páciens is tapasztalatot szerez testének öngyógyító folyamataival kapcsolatban, elősegítve ezzel saját gyógyulását. A terápia a test különböző rendszereit befolyásolja: hatást gyakorol a csont- és izomrendszerre, az idegrendszerre, a szív- és érrendszerre, az immunrendszerre, a különböző szervekre, a kötőszövetekre, a testnedvekre és a test energiarendszerére is.


A kranioszakrális terápia egy önálló kezelési módszer, de kombinálható más, hagyományos és alternatív gyógymódokkal is. A terápia fontos szerepet játszik nemcsak a gyógyításban, de a betegségek megelőzésben is. Csökkenti a felgyülemlett stresszt, segít leküzdeni annak romboló hatásait olyan körülmények biztosításával, amelyekben az idegrendszer pihenni és regenerálódni tud. Fokozza a betegségekkel szembeni ellenállóképességet, erősíti az immunrendszert és serkenti a szervezet öngyógyító folyamatait. Mindenki, aki részt vett már kranioszakrális terápián, arról számol be, hogy kevésbé fáradékony, jobban alszik és ritkábban betegszik meg – és a jótékony hatások még hosszú idővel a kezelés után is tapasztalhatók. 

A kranioszakrális terápia kifejlesztése dr. John E. Upledger amerikai orvosprofesszor nevéhez fűződik. A professzor 1985-ben létrehozta az Upledger Intézetet, ahol azóta több ezer egészségügyi szakember, köztük orvosok, természetgyógyászok, pszichológusok, gyógytornászok és masszőrök sajátíthatták el a kranioszakrális terápia alkalmazását.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!