Halolajjal az influenza ellen
2013. 04. 13.
A közönséges halolaj egyik összetevője jelentősen csökkenti a súlyos influenza tüneteit. Japán kutatók szerint ez az anyag a jövőben a vírusra gyógyírt jelentő szer alapját is képezheti.
Több japán egyetem munkatársai végezték el azokat a kísérleteket, amelyek szerint a tengeri halak, köztük a makrélák olajában nagy mennyiségben megtalálható dokozahexán sav (DHA) lebomlása során keletkező protektin D1 nevű fehérje magas hatásfokkal gátolja meg a világszerte minden évben milliókat megfertőző influenzavírus terjedését a szervezetben – jelentette csütörtökön az Aszahi Simbun nevű napilap.
A szakemberek úgy vélik, hogy az anyag többek között a madárinfluenzaként is ismert H5N1 vírustörzs ellen is hatékony lehet. A kutatók egyelőre csak egereken tesztelték az anyagot, de az eredmények biztatóak. Az egyik kísérlet során a rágcsálóknál légzési zavarokat idéztek elő azáltal, hogy a vírust az állatok tüdejébe juttatták, amely egy súlyosabb influenzás megbetegedéshez hasonló tüneteket váltott ki. Az egerek egy részét peramivir hatóanyagú kísérleti antivirális szerrel kezelték, amelyet a 2009-es H1N1 influenzapandémia során adtak a legsúlyosabb betegeknek. Az állatok másik részénél protektin D1-et is hozzáadtak a készítményhez. Míg az előbbi csoport esetében csupán 20 százalékos volt a túlélési arány, addig az utóbbiból minden egyed felépült a fertőzésből.
Egy másik kísérletben hat rágcsálót az orrukon keresztül fertőztek meg a vírussal, majd intravénásan protektin D1 injekciót adtak az állatoknak. Az egerek mindegyike túlélte a kísérletet.
Az orvosok szerint a kísérletek biztató eredményei azt jelenthetik, hogy az anyag a jövőben egy, az influenzára gyógyírt adó készítmény alapját képezheti. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztása önmagában elegendő-e az influenzavírus okozta betegségek gyógyításához.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!