Ötven év felett kétévente is elég lehet a mammográfia
Több mint 900 ezer amerikai nő adatainak elemzése alapján vonta le ezt a következtetését a mellrák tanulmányozásával foglalkozó Breast Cancer Surveillence Consortium legújabb tanulmánya, amely az Amerikai Orvostársaság JAMA Internal Medicine című folyóiratában jelent meg.
A szakemberek ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy ha kétévente végeznek mammográfiát a 40-es éveikben lévő, rendkívül sűrű emlőállományú nőknél, sokkal valószínűbben mutatnak ki előrehaladott és nagy daganatot, mint az évente végzett vizsgálatoknál – ám utóbbiak több olyan pozitív eredményt mutattak, amelyek később hamisnak bizonyultak. A sűrű emlőállomány – amely a sok mirigyre és kötőszövetre utal – az is jelenti, hogy a röntgensugarak nehezebben hatolnak át a szöveteken.
„A növekvő életkor és a sűrű emlőállomány a mellrák legnagyobb kockázati tényezői közé tartoznak” – idézte Karla Kerlikowsket, a Kaliforniai Egyetem professzorát, a tanulmány egyik szerzőjét a ScienceDaily tudományos hírportál. A hamis pozitív eredmények miatt több vizsgálatot, köztük biopsziát, ultrahangot és mammográfiát végeznek el olyan nőknél, akik nem szenvednek a betegségben.
A Kaliforniai Egyetem és a seattle-i központú GHRI egészségkutató intézet kutatócsoportja egy közelmúltban közzétett másik tanulmányában hasonló következtetésre jutott a mammográfia gyakoriságának szükségességéről a 66 és 89 év közötti nők körében.
forrás MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!