Mitől forog velünk a világ?

Szerző: Szimpatika
Számos betegség tünete lehet, gyakran vérnyomás, szív- és érrendszeri panaszok okozzák, de összefügghet a szorongással is. Szakértőnk segítségével most a szédülés főbb fül-orr-gégészeti vonatkozásait vesszük sorra.

Fülészeti kisokos

„Anélkül, hogy az emberi fül anatómiáját részletesen taglalnánk, a szédülés okainak megértéséhez fontos, hogy ismerjünk néhány részletet felépítésével és funkcióival kapcsolatban” – magyarázza dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa. A hallás mellett a fül másik fontos feladata az egyensúly-érzékelés. A külső fültől befelé haladva, a dohhártya mögött a középfülben találjuk a hallócsontokat, melyek alakjuk után kapták a kalapács, üllő és kengyel neveket. A belső fül két fő része a csigának nevezett hallószerv és a félkörös ívjáratokat tartalmazó labirintus, azaz az egyensúlyszerv.

Fertőzések, gyulladások

A téli időszakban gyakori meghűléses, influenzás panaszok szövődménye a középfül gyulladása. A vírusfertőzések az egyensúlyideget is érinthetik, melynek gyulladása napokon vagy akár heteken át tartó szédülést is okozhat.

Testhelyzetfüggő szédülés (BPPV)

A labirintusnak nevezett egyensúlyszervet folyadék tölti ki, melyben apró kristályok találhatóak. Ha a leváló apró mészkristályok kórosan ingerlik az érzékelő sejtet, rövid ideig tartó, forgó jellegű szédülés lép fel. A panaszok ebben az esetben jellemzően fekvő helyzetben, az ágyban, egyik oldalról a másikra forduláskor jelentkeznek.

Meniére-tünetcsoport

Az elváltozás során a belső fülben fokozott nyomású folyadék gyülemlik fel. Jellemzően 40 éves kor felett legtöbbször csak az egyik, ritkábban mindkét fülben jelentkező betegség. A több órán át tartó, erős hányingerrel járó szédülés mellett a betegeknél rendszerint halláscsökkenés, fülzúgás is jelentkezik. Az elváltozás hatására az érintett oldalon idővel gyakran teljes hallásvesztés következik be.

 

Mielőtt orvoshoz fordul

A fentieken kívül a szédülés hátterében több probléma, elváltozás állhat. Az orvosi kivizsgálás előtt ezért fontos, hogy pontosan átgondoljuk, milyen tünetek jellemzőek az általunk tapasztalt szédülésre:

- a panaszok rohamokban, hosszabb ideje fennállnak, esetleg rosszabbodtak?

- a szédülésen kívül jelentkezett-e egyéb panasz is: migrén, fülzúgás, halláscsökkenés, látászavar, hányinger, fejfájás, hányás?

- volt-e egyéb, pl. légúti betegsége a szédüléses panaszok kezdetét megelőzően vagy azzal egy időben?

- milyen napszakban, testhelyzetben jelentkeznek a panaszok?

- mennyi ideig tart a roham?

- milyen gyógyszereket szed rendszeresen?

 

Összetett kivizsgálás

A fül-orr-gégészeti vizsgálat feladata megállapítani, hogy az egyensúlyrendszer mely részében következett be károsodás, hol van a probléma kiindulópontja. A fizikális vizsgálatok mellett ebben képalkotó eljárások (CT, MRI) is segítséget nyújthatnak. Amennyiben ezek alapján bebizonyosodik, hogy a probléma nem fül-orr-gégészeti eredetű, további vizsgálatokra lehet szükség. A szédüléses tünetek hátterében neurológiai, kardiológiai, esetleg reumatológiai probléma is állhat.

 

www.fulorrgegkozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!