Puzsér Róbert szerint az eutanáziát engedélyezni kellene

2013. 02. 28.
Szerző: Varga Bernadett
Puzsér Róbertet műsorvezetőként, szerkesztőként, kritikusként ismerjük, azonban a közelmúltban a tőle megszokott vehemenciával szólalt meg az eutanáziával kapcsolatban.
- Miért gondoltad, hogy az eutanázia témájához hozzá kell szólnod?

- Mert ez egy alapvető civilizációs deficit. Olyan, amilyen például a boszorkányüldözés volt a középkorban. Vannak olyan kulturális stációk, amikor a civilizáció nem tud felnőni önmagához, saját eredendő eszményeihez, hogy úgy mondjam a jobbik részéhez. Sokszor csak bizonyos pontokon képes felnőni, más téren viszont deficitet termel. Száz, de remélem, hogy már ötven év múlva úgy fognak visszagondolni a jelenkorra és annak szabályozására, ahogy mi gondolunk most a boszorkányok égetésére a középkorban. Fogják majd a fejüket, és azt mondják: "óh, sötét korok, amikor nem engedték meghalni azokat a szegény embereket, akik meg akartak, erőnek erejével életben tartották, vegetálni és szenvedni kényszerítették őket".


- Egy bizonyos fokú társadalmi érettség kell ahhoz, hogy párbeszéd születhessen az eutanáziáról.

- Ma azért nem igazán téma, mert elsősorban azoknak létfontosságú a kérdés, akik
már nem nagyon tudnak beszélni róla. Haldokolnak vagy nyaktól lefelé mozgásképtelenek, és nem hallatszik el a hangjuk messzire, így igen csekély az érdekérvényesítő képességük. Eközben itt vagyunk mi, egészségesek, akik nem szorulunk eutanáziára, úgyhogy nem is törődünk a témával, ugyanis zavarja a biztonságérzetünket. A halálhoz való viszonyunk nincs rendjén, nem tisztázott.

- Ugyanakkor mindenki érintetté válhat érzelmileg a családján keresztül.

- Az erkölcsi felelősséget mégse nagyon vállalja senki azért, hogy átsegítse a szeretteit. A haldoklónak vagy mozgáskorlátozottnak nem mozog a keze, ezért kér egy segítő kezet, hogy megölhesse vele magát. Csakhogy mi nem adunk neki kölcsön kezet, mert félünk.

- Miből fakad ez a sok egymásra rakódott elfojtás?

- Szerintem a halálfélelemből. Nincs meg bennünk az erkölcsi felelősségérzet, így nem tudunk felnőni ehhez a kérdéshez. Nem tudjuk a meghalást az életünk részének tekinteni. Annyira félünk tőle, hogy az egész kérdést egyszerűen besöpörjük a szőnyeg alá. Persze csak addig tart az önfeledt söprögetés, amíg nem szorulunk mi magunk is eutanáziára, akkor aztán némán tátogunk, mint a halak, míg ki nem szenvedünk, sokszor nyomorúságos hónapok méltatlan megaláztatása során.

- A Belső tenger című film egyik kulcsmondata, hogy aki szereti a tetraplégiás főhőst, az a halálban segíti, nem az életben.

- Az egy hibátlan film. Vannak egészen kiváló eutanázia-drámák, ilyen például Kevorkian doktor története is a Dr. Halál című filmben.

- Mi a véleményed a jelenlegi jogi szabályozásról?

- Addig nem lesz meg a jogi háttér, amíg a társadalom ki nem vívja azt. Ha a törvényhozók érzékelnék azt a társadalmi energiát, amely óhajtja, elvárja, sőt kiköveteli az eutanáziát, akkor az minden további nélkül megvalósulhatna. A legprogresszívebb jogi változások mindig alulról indulnak, csak jelenleg az eutanázia iránt nincs meg a társadalmi igény.

- A Mediánnak 2000-ben volt egy felmérése, ahol ezerkétszáz, tizennyolc évnél idősebb embert kérdeztek meg arról, hogy támogatja-e az eutanáziát. Eszerint 64% támogatja, 31% elutasítja és 5% bizonytalan. Mit gondolsz az eredményről?

- Az eutanázia intézményét elméleti síkon sokan támogatják, de ha változást akarunk a szabályozásban, nem elég válaszolni egy közvéleménykutató kérdésére. Ahhoz az kell, hogy maga a civil ember hozza fel a témát, és az mozgósítsa őt annyira, hogy elmenjen ezért az Egészségügyi Minisztérium vagy az Igazságügyminisztérium elé, ott tüntessen, beadványokat fogalmazzon, aláírásokat gyűjtsön, népszavazást követeljen ki. Nem is kellene 64%-os tábor, elég lenne 35%, akik olyan mértékben elkötelezettek az eutanázia iránt, hogy átütik. A bizonytalanok között meg akadna még vagy 20%, akik, látván ezt a tömeget, azt mondanák: miért ne!

- A felmérésben a támogatók között többségben voltak a fiatalok.

- A fiatalok mindig fogékonyabbak az új eszmék iránt. És az manapság sajnos egy eléggé felforgató eszmény, hogy az emberhez méltatlan körülmények közt küszködő embereket hagyjuk meghalni. Úgy láncoljuk az élethez a haldoklót, ahogy a kutyát kötik ki a cölöphöz.

- Szerinted van ma Magyarországon illegálisan aktív eutanázia?

- Van, de azt nem aktív eutanáziának hívják, hanem pszichopata orvosok és ápolók által végrehajtott tömeges gyilkosságoknak. Úgy gondolom, hogy kétféle ember megy az egészségügybe dolgozni: aki altruista, és aki pszichopata. Az egyik azért megy, mert ott korlátlan lehetősége van arra, hogy segítse az embereket, a másik azért, mert ott korlátlan lehetősége van arra, hogy kénye-kedve szerint gyakoroljon hatalmat a neki kiszolgáltatottak fölött. Valamilyen módon érdekelt az, aki ezt a pályát választja.

- Svájcban van egy intézmény, ahova több külföldi országból eutanázia-turizmus gyanánt járnak az emberek.

- Csodás, hogy vannak ilyen helyek és orvosok, akik vállalják az erkölcsi felelősséget azért, hogy a halálba átsegítsenek olyanokat, akik számára az élet már csak nyomorúságot jelent. Bizonyos, rettenetes körülmények közt vegetáló emberek teljes mentális ítélőképességük birtokában úgy döntenek, hogy nem akarnak tovább szenvedni, készen állnak meghalni. Az élet jog és nem kényszer, ezért lehessen már lemondani róla! Nem korlátozhatja a törvény azt, hogy véget vessünk az embertársaink szenvedésének, legalábbis erkölcsi alapon nem.

- Hogy ez átmenjen a közgondolkodásba, már egész kicsi korunktól erre kellene minket szocializálni.

- Kétféle szemlélet van: az egészséges, és a kilátástalanul szenvedő emberé. Az egészséges úgy szemléli a világot, hogy az élet "jó", a halál - ami ennek a vége - pedig egy bizonytalan, számára leginkább a semmihez fogható állapot, amitől visszaretten, számára az maga a "rossz". Csakhogy bizonyos embereknek a napjai merő szenvedésből állnak, kilátástalansággal társulva, hiszen számos esetben orvosilag megállapított tény, hogy a helyzet nem fordul jobbra. A fenntarthatatlanságnak és a reménytelenségnek találkoznia kell ahhoz, hogy az ember meghozzon egy ilyen döntést. Ekkor a helyzet már megfordult: az élet lett a "rossz" és a halál a "jó". Csakhogy az egészséges ember nem akar szembesülni azzal, hogy létezhet az a létállapot, amikor a halál válik a céllá, és az élet a veszedelemmé. Kevés empátiánk van ehhez.

- Az orvosképzésben is szemléletváltás kell ahhoz, hogy a hallgatók úgy jöjjenek ki az egyetemről, hogy felkészítették őket az eutanáziára.

- Az alapvető probléma a Hippokratészi esküvel van, amely kategórikusan tiltja az eutanáziát. Az eskü szellemi fókuszában az áll, hogy az orvos szolgálja az életet! Ez hibás. Élet és halál kérdései túl bonyolultak, túl sok filozófiai, teológiai problémát vetnek fel, semhogy egy orvos ilyesmire esküdözzön. Nem kompetenciája egy orvosnak élet és halál ügyében dönteni. Ezzel a témával foglalkozzanak a költők, a regényírók, a filozófusok meg a teológusok. Az orvos ne arra esküdjön föl, hogy az életet szolgálja, esküdjön arra, hogy a beteget szolgálja! Ha ez így zajlana, az eutanázia nem lenne kérdés.

- Ez azt eredményezné, hogy a beteg az egészségügyi folyamat során tárgyból alannyá válna.

- Pontosan. Az élet több, mint a szívhang, több, mint a vérkeringés, több, mint az agy elektromossága, de biztosan kevesebb, mint öntudat. Nagyon bonyolult kérdés ez, nem igazán tudjuk, hogy honnan ered az élet, és hogy mi az. A betegről rengeteg mindent megtudhatunk, de az életről szinte semmit.

- Félelemre adhat okot az eutanázia bevezetése kapcsán a rendszerben felbukkanó visszaélésekkel és azok ellenőrizhetetlenségével kapcsolatos kontroll kérdése.

- A problémák arra valók, hogy megoldjuk őket. Amitől tartani lehet, azt lehet szabályozni is. Ha ez reális probléma, akkor nagy kihívást jelenthet számunkra úgy szabályozni, hogy ne lehessen vele visszaélni. Csakhogy attól, hogy az eutanázia egy csomó gyakorlati problémát vet föl, a kérdés erkölcsi alapját nem lehet elvitatni. A törvényeknek elsősorban az erkölcsre kell reflektálniuk, és csak azután a praktikumra. Nem az a céljuk, hogy megkönnyítsék a társadalom működését, hanem az, hogy leképezzék az eredendő erkölcsöt. Többek közt ez különbözteti meg az önkényuralmat a jogállamtól.

- Mit gondolsz egy több szempontú kerekasztal-beszélgetésről, ami társadalmi vitaindító lehetne? Részt vennél benne te, mint közgondolkodást formáló közéleti személyiség, ott lenne egy teológus, egy orvos, egy filozófus, egy hospice-ban dolgozó szakember, egy jogász és egy érintett beteg?

- Meg kell szervezni! Én ott leszek, és képviselni fogom az eutanáziát.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!