A biztonságos gyógyszerek korának vége?

Szerző: Szimpatika
Olyan korszakba léptünk, amikor már egy banális sérülés is halálos lehet, amikor a betegek az életükkel játszanak, ha belépnek egy kórház kapuján – nyilatkozta Margaret Chan, a WHO (World Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) igazgatója.

Hát, nem túl rózsás perspektívák. Az ok pedig? Az antibiotikumok globális krízise amiatt, hogy a banális, mindennapos fertőzéseket okozó mikroorganizmusok túlságosan nagy arányban váltak ellenállóvá az ellenük általánosan használt gyógyszerekkel szemben. Az eredmény? Korábban könnyűszerrel kezelhető betegségek kezelhetetlenné váltak.

Margaret Chan egy fertőző betegségekkel foglalkozó koppenhágai konferencián szólalt fel a közelmúltban, ahol azt mondta, hogy az összes létező antibiotikum már megalkotásakor magában rejti azt a veszélyt, hogy egyszer majd hatástalanná válik. „Az antibiotikumok utáni korszak lényegében a modern orvostudomány végét jelenti. Egy olyan éra eljövetelét, amikor akár egy fájós torok is ismét ölhet. Ez talán nincs is olyan messze, mint gondolnánk, hiszen Európában és a világon máshol is egyre emelkedik az antibiotikumok hatásával szembeni ellenállóképesség aránya, melynek nyomán lassan az összes, eddig első vonalban használt antibiotikumunkat elveszítjük. A helyettesítő szerek drágábbak, mellékhatásaik erősebbek, ezeket a készítményeket hosszabb ideig kell alkalmazni, és sokszor kórházban, sőt intenzív osztályon kezelni olyan betegeket, akik eredetileg még otthonukban, járóbetegként is elláthatók. A rezisztens (ellenálló) baktériumok által fertőzött betegek halálozási aránya jelentősen – egyes adatok szerint akár 50 százalékkal – máris emelkedett. Egy sor olyan bonyolultabb orvosi eljárás van – például a protézisműtétek, a szervátültetések, a rosszindulatú daganatok kemoterápiája vagy a koraszülöttek kezelése −, melyet a megváltozott körülmények között sokkal nehezebb, sőt veszélyes kivitelezni.”

forrás: https://www.gyermekevek.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!