Az érintés hatalma
A Független Pedagógiai Intézet szeminárium-sorozata, a Szülők Iskolája novemberben a családalapítás, szülés és születés témakörével nyitotta meg kapuit. A Bagdy Emőke szakmai vezetése alatt futó kurzus ehavi előadója Andrek Andrea, pszichológus volt, aki többévnyi tanácsadói tapasztalattal a háta mögött a téma szakértőjeként érkezett a szülőkhöz. A szemináriumon az apai szerepkör forradalmian új megvilágításba került, miszerint az apának már a magzati fejlődés során külön bejáratú kapcsolata van a gyermekével. A kispapák a hangjukon kívül, az intuitív csatornáikon keresztül kerülnek kontaktusba magzatukkal, már a fogantatás után egy-két héttel. A kicsik ugyanúgy reagálnak az ilyen formán érkező ingerekre, mint például az érintésre: mocorognak, jeleznek és intuitív válaszokat küldenek.
Az előadó kihangsúlyozta, hogy a leendő szülők külső eszközök, módszerek nélkül is könnyedén megtalálhatják gyermekükkel a „közös hangot”, mégpedig a belső ösztöneikre hallgatva. Ez már az anyaméhben megvalósítható. Erre épül a haptonómia, az érintés tudománya is, amelynek lényege a kézen keresztüli összekapcsolódás. Andrek Andrea haptoterapeuta az előadáson rövid betekintést nyújtott a kontaktusteremtés tudományába, az érzelmekkel, nyitottsággal és elfogadással teli érintés világába, amely teljes mértékben különbözik az egyszerű kézfogástól.
„Olyan ez, mintha a kezünkkel hallgatóznánk. Mikor haptonóm módon érintünk meg valakit, összekapcsolódunk, befogadjuk egymást és figyeljük a másik légzését, érzéseit, tónusát” – magyarázta a szakember. Andrea megmutatta testünk biztonsági központját is, amely a derekunknál, a keresztcsonton található. A haptonóm összekapcsolódásban ez a terület kulcsfontosságú, kezünket ide helyezve „hallgathatjuk” magunk vagy embertársunk belső világát. A Szülők Iskolája december hónap utolsó csütörtökén újabb előadással jelentkezik Prof. dr. Bagdy Emőke szakmai vezetésével a Független Pedagógiai Intézetben.
További információk: www.fupi.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!