Szimpatika – Tankönyv a zsebünkben

Persze, tudom, sok családnak nincs mobilja, számítógépe, internet-elérhetősége. Éppen ezt az egyenlőtlenséget számolná fel az elektronikus tananyag, és az ennek elolvasásához és feldolgozásához szükséges eszköz. Sok ember számára az egész számítógépes világ még ma is idegen és elérhetetlen. Pontosan ezért kell gyerekeik kezébe adni ezeket a ma már elérhető árú eszközöket. Persze nem a szülők dolga ez, hanem az államé. Előbb vagy utóbb az információ, a tananyag elsajátításának és a legkisebb faluba, a legapróbb iskolába való eljuttatásának nem lehet más, demokratikus módja, csak ez.

Nem megy egyik napról a másikra, tudom én. Pontosan emlékszem, milyen rémület töltött el engem és újságíró kollégáimat, amikor húsz évvel ezelőtt a szerkesztőségekben felállították a számítógépeket, s az addig írógéppel papírra írt szöveg, a filmre készült fénykép hirtelen digitálisan előállított lett. Számítógépes programokkal kezdtünk írni, szerkeszteni, a cikkeket, képeket egymásnak átküldeni, tördelni, színre bontani, nyomdára előkészíteni. Bizony előfordult, hogy sírtam dühömben, amikor egy megírt cikkem a rendszerből egyszer csak eltűnt. Igen, volt tanulópénz. De ma már nem tudnám elképzelni a munkámat, az életemet a számítógép, az internet nélkül. Emlékszem arra is, hogy milyen sokáig éreztem úgy, hogy az újság csak az a lepedő nagyságú, nyomtatott, papíralapú dolog lehet, amit reggel bedobnak a postaládámba, és én a kávé mellett végiglapozom. Ma már ez eszembe sem jut. Reggel, amikor bekapcsolom a gépemet, egy program az érdeklődési körömnek megfelelően összegyűjtött, percre friss híreket tálalja elém. Anélkül, hogy ezt papírra kellene nyomtatni. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell fákat kivágni ahhoz, hogy a hírek hozzám eljussanak.

Az lenne jó, ha ahhoz sem vágnánk ki egy kisebb erdőnyi fát, hogy az új tankönyvekhez szükséges papírt előteremtsék. A közoktatásban használt tankönyvek és nyelvkönyvek elmúlt évi forgalma ahelyett, hogy csökkent volna, 1 százalékkal növekedett. A KSH adatai szerint a tankönyvkiadás tavaly a könyvpiaci forgalomból több mint 16,7 milliárd forinttal, 28,2 százalékkal részesedett. A tankönyveket kb. 40%-ban az állam és kb. 60%-ban a szülők finanszírozták. Magyarul, több mint 15 milliárd forintot költünk évente tankönyvekre, melyek egy része a kukában köt ki. Vagyis, ennyi pénzt dobunk ki a szemétbe.

Hallom is a felháborodást. Hogyan lenne ez kidobott pénz! Ez tananyag, gyermekeink okítására fordítódik. Igaz. De mi köze van ma már a tananyagnak a nyomtatott tankönyvhöz?

Magyarországon sok. Más országokban egyre kevesebb. Dél-Korea és Szingapúr egyes iskoláiból az iPad és társai teljesen kiszorították a tankönyveket és a füzeteket. Amerikában is egyre több iskolában használják a táblagépeket. Nemrégiben Belgium jelentette be, hogy kötelezővé teszi az elektronikus tananyag használatát. A török kormány öt év alatt minden kisdiák asztalára táblagépet akar tenni.

Ugyan, mi értelme van ennek?

Elég sok. Lássuk sorjában.

Vannak tartalmi előnyök. Először is, egy ilyen gépre gyakorlatilag korlátlan mennyiségű tananyag ráfér. Ez a hatalmas tananyag könnyen olvasható, betűi nagyíthatók, tartalmában keresni tudunk, zenével, filmmel, képpel, ábrával illusztrálható. A digitális kötetek tartalmát egyszerűen lehet frissíteni, a papíralapú tankönyvekkel ellentétben mindig az éppen elérhető legfrissebb kiadás áll rendelkezésre. Amit a diák kijelöl a szövegben, azt a könyv automatikusan elmenti. A valódi tankönyvekhez hasonlóan arra is van lehetőség, hogy lapszéli jegyzeteket fűzzön a szöveghez a tanuló. Ezekből az aláhúzásokból, beszúrt gondolatokból jegyzetet és az anyag memorizálásában segítő tanítókártyákat készít. A könyvek gazdagabban, magazinszerűbben néznek ki, hiszen az iPades tervezők kezét nem fogja vissza a nyomdatechnika: minden oldalon óriásira nagyítható képek, lejátszható videók találhatóak. Nem kell azt külön bizonygatni, hiszen nyilvánvaló, hogy egy diák mennyivel szívesebben tanulna egy ilyen „könyvből”, amelyben, mondjuk, történelemből a reneszánsz tanulásakor a tananyagba építve a kor képzőművészete rögtön megnézhető, kinagyítható, zenéje meghallgatható. Letölthető az a szoftver, amellyel digitális tankönyveket lehet szerkeszteni. A tanárok például sok amerikai iskolában akár az előre elkészített sablonok alapján is tudnak jegyzetet írni.

És akkor még a súlyról nem is beszéltünk.

Egy táblagép szinte a zsebben elfér. Míg manapság egy átlagos alsós iskolatáskája 6-8 kiló között van, egy táblagép fél kiló. Nem éppen elhanyagolható szempont. Hiszen a hivatalos ajánlás szerint a gyerekek testsúlyuknak legfeljebb 10 százalékát cipelhetik. Egy alsós gyerek súlya 25-30 kiló, tehát 3 kiló lenne az a súly, amelyet egészségkárosodás nélkül cipelhetne. Ennek háromszorosát viszi. A gerincbántalmak megelőzésére van olyan táska, ami a gerinc vonalával párhuzamosan, tökéletesen rásimul a hátra, így szinte leveszi róla és a vállról a terhet. Tízezer fölött kezdődik az ára, de a legjobbakért elkérnek 67 ezer forintot is. A táblagép ennél olcsóbb.

Hogy kinek van pénze erre?

Például az indiaiaknak. Csupán mintegy hétezer-ötszáz forintnak megfelelő összeget kell az indiai kisdiák szüleinek fizetnie egy indiai fejlesztésű új táblagépért.

Például a törököknek, ahol az állam által meghirdetett program szerint öt év alatt minden török kisdiáknak táblagép kerül az asztalára. Az Apple, a Microsoft és az Intel, tehát a legnevesebb cégek szálltak harcba a törökországi kormányzati program elnyeréséért. A 2011/2012-es tanévben a Magyarországon 748 ezer általános iskolás gyerek tanul. Vajon a nagy tabletgyártók hová lennének hajlandók levinni táblagépeik árát egy több százezres kormányzati megrendelés elnyerése érdekében?

Egyébként ma már Magyarországon is 15 ezer forintért, tehát kb. annyiért be lehet egy új táblagépet szerezni, amennyit egy szeptemberi iskolakezdéskor a tankönyvekért és füzetekért fizetni kell. Minden évben.

Jól tudom én, hogy azért az egész ügy nem ilyen egyszerű. Hiszen a tananyagot át kell dolgozni, újra kell gondolni, programozni, tervezni, digitalizálni. Ehhez egészen új szemlélet, új szaktudás, másféle együttgondolkodás, rengeteg munka kell. Jól tudom én, hogy a legtöbb embernek még ma is nehéz elképzelni az olvasást a papír illata, a lapozás szertartása nélkül. Nehéz elképzelnünk, hogyan kérdeznénk ki a leckét, ha a gyerek egy elektronikus könyvvel a kezében kérné ezt tőlünk. Tudom én, hogy az egész számítógépes világ egy kicsit távoli, félelmetes, átláthatatlan. Amíg nem használjuk, félünk tőle. S nem csak a tanárokat, talán a szülőket is meg kell tanítani a használatukra. S majdnem azt írtam, hogy a gyerekeket is. Aztán rájöttem, hogy őket aligha. Egy átlagos hatéves körülbelül másfél óra alatt megtanítható egy ilyen kütyü használatára.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a gyereket nem kell megtanítani kézzel írni, ceruzával, tollal, papírra. De meg kell. Ez nem azt jelenti, hogy a kötelező irodalmat is elektronikusan kell elolvasnia. Dehogy. A számítógép azért van, hogy az életünket megkönnyítse. Nincs jövő és nincs esélyegyenlőség nélküle.