Meditációval a kiegyensúlyozottabb életért

2012. 11. 14.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Életmód  Lélek  Stressz 
Amerikai kutatók szerint már egy nyolchetes meditációs tréningen való részvétel is mérhető eltérést okoz abban, ahogyan az érintett emberek agya feldolgozza az érzelmeket, még akkor is, ha az illetők éppen nem meditálnak.
A Massachusettsi Általános Kórház és a Bostoni Egyetem munkatársai által végzett funkcionális mágneses rezonanciás vizsgálatok (fMRI) eredményei szerint az sem mindegy, hogy milyen típusú meditációs gyakorlatot sajátított el valaki. A Frontiers in Human Neuroscience című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban leírták, a vizsgálatba bevont egyének agyában az érzelmek feldolgozásában fontos szerepet játszó amigdala nevű terület aktivitása eltért a szerint, hogy a vizsgált két meditációs technikából melyiket alkalmazták. "Először igazoltuk, hogy a meditációs tréning a meditatív állapoton kívül is befolyásolja az agyban az érzelmek feldolgozását" - idézte Gaelle Desbordest, a kutatók egyikét a ScienceDaily című online tudományos folyóirat.

Több korábbi tanulmány eredménye támogatta azt a felvetést, hogy a meditációs tréning javítja a technikát gyakorlók érzelmi szabályozását. Az agy aktivitását mérő képalkotó eljárással, fMRI-vel azonban eddig csak azt mutatták meg, hogy meditálás közben csökken az amigdala aktivitása. A mostani tanulmányt úgy tervezték meg, hogy a meditáció generalizált hatását tesztelhessék, megfigyeljék és mérjék, hogy érzelmeket kiváltó ingerre miként reagálnak azok, akik meditációs tréningen vettek részt korábban. A teszt alanyai - három csoportban 12-12 ember - az atlantai Emory Egyetemen vettek részt meditációs tréningeken, illetve egészségükkel kapcsolatos képzésen. A meditációs tréningek két irányzatot képviseltek: az egyik a gyakrabban alkalmazott, a légzés, a gondolatok és az érzelmek megfigyelésére és tudatosítására szolgáló meditáció, a másik pedig a kevésbé ismert, a mások és saját magunk iránti szeretet és részvét fejlesztésén alapuló meditáció volt.

A tréning megkezdése előtt három héttel, majd befejezését követően három héttel is mind a 36 önkéntes Bostonba utazott, ahol a legkorszerűbb berendezéssel végezték el az fMRI-vizsgálatokat. A résztvevőknek 216 képet mutattak, amelyek embereket ábrázoltak pozitív, negatív vagy semleges tartalmú helyzetben. Az agyi szkennelésen kívül kérdőívekkel felmérték az önkéntesek depressziójának és szorongásának mértékét is ugyanezekben az időpontokban. Az első meditációs csoport tagjainál valamennyi képre való reagáláskor csökkent az amigdala aktivitása, ami alátámasztja azt a feltételezést, hogy javult érzelmi stabilitásuk és a stresszre adott válaszuk. A másik meditációs csoportban csökkent az amigdala aktivitása a semleges és a pozitív képek láttán, ám nőtt az aktivitása a negatív tartalmú, emberi szenvedést ábrázoló fotók hatására. Ebben a csoportban a depresszió felmérésekor alacsonyabb pontszámot kaptak a résztvevők, ami arra utal, hogy a részvét fejlesztése is jár előnyökkel az egyén számára. A harmadik, egészségügyi képzésen részt vett kontrollcsoport tagjainál nem találtak értékelhető különbséget a tanfolyam előtti és utáni felmérésben. A kutatók ellenőrizték, hogy a vizsgálat alanyai nem meditáltak a tesztek közben, ezért a tapasztalt eredményt a meditációs tréning hosszan tartó hatásának tulajdonítják.

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
17 990
Aktív eset:
12 916
Gyógyult:
4 391
Elhunyt:
683
Karanténban:
25 583
Mintavétel:
615 999
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.20. 08:52

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el