A testsúly és a genetika
Genetikai adottságaink nem csak testi jellemzőinket, pl. szemünk vagy hajunk színét határozzák meg, hanem hatással vannak a túlsúly kialakulására, sőt a fizikai aktivitáshoz történő hozzáállásunkat, szokásainkat is befolyásolhatják. Kevés vizsgálat történt azonban az azonos génállománnyal, vagyis megegyező genetikai háttérrel rendelkező, mindemellett elhízott és fizikailag inaktív, hasonló körülmények között élő egyének – ikrek – részvételével.
Egy nemrégiben, finn szakemberek által elvégzett kísérletben pontosan ezt a bonyolult összefüggést vizsgálták, vagyis azt, hogy milyen mértékben képes befolyásolni a fizikai aktivitás a gének hatását a testtömegindex, valamint a legalább ilyen fontos metabolikus rizikótényező, a derékkörfogat alakulására.
A "FinnTwin16 Study" nevű vizsgálat során több mint 4300, 1975 és 1979 között született, a felmérés időpontjában átlagosan 25 éves fiatal felnőtt iker testtömegét, testmagasságát, derékkörfogatát és fizikai aktivitásának sajátosságait rögzítették. Valamint egy speciális teszt segítségével genetikai analízist is végeztek. Az örökletességet a BMI vonatkozásában a férfiaknál 79, míg a nőknél 78%-ra becsülték, ugyanez a derékkörfogat esetében 56 illetve 71% volt, a fizikai aktivitás genetikai örökletességét pedig 55 illetve 54%-ra értékelték a szakértők.
A vizsgálat során fordított összefüggést véltek felfedezni a fizikai aktivitás mértéke és a derékkörfogat alakulása között a férfi és a női résztvevők esetében egyaránt, míg a nőknél a fizikai aktivitás mértéke a testtömegindex alakulásával is korrelált.
Összefoglalásként elmondható, hogy a fizikai aktivitás szignifikáns mértékben módosította az örökletes tényező befolyását a BMI és a derékkörfogat alakulására. A genetikai predesztináció így nem lehet ürügy a túlsúly, elhízás kialakulására, hiszen a nagyobb genetikai kockázattal rendelkezők (pl. a szülők túlsúlya) a fizikailag aktív életmód kialakításával sokat tehetnek saját egészségük megőrzése érdekében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt mozgásmennyiség felnőttek számára naponta legalább 30-60 perces közepes erőkifejtést igénylő aktivitás.
Forrás: MDOSZ (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége)
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!