Kell-e télen külön D-vitamint szedni?

Szerző: Szimpatika
A halálozási statisztika első helyén álló szívinfarktus és szélütés bekövetkezését sokféle vitamin nem megfelelő bevitelével is magyarázták, de most egy nagyszabású dán vizsgálat kimutatta, hogy az erek épségéhez megfelelő D-vitamin-szint feltétlenül szükséges.

A Koppenhágai Egyetemen Peter Brondum-Jacobsen és munkatársai tízezernél több panaszmentes dán nő és férfi átlagosan 29 éves megfigyelését végezte. Ennek a hatalmas tanulmánynak az volt a célja, hogy fölmérjék a különböző kockázati tényezők szerepét a szívinfarktus és a "szíveredetű" halálozás bekövetkeztében.


Dánia valamennyi gyógyintézetének statisztikáit folyamatosan begyűjtötték, csakúgy mint a résztvevőkre vonatkozó egészségügyi adatokat is. Kimutatták, hogy 3100 résztvevőnek lett koszorúér-betegsége, közülük 1925 személy kapott szívinfarktust és az összhalálozás 6747 személy volt.
A kutatók azt is vizsgálták, hogy a vérben rendszeresen megvizsgált D-vitamin-szint hogyan függött össze a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásával. Összehasonlították a D-vitamin-hiányos résztvevők egészségének alakulását azokéval, akiknek a vérében magas szintje volt ennek a vitaminnak.
Hangsúlyozzák, hogy ezt a vitamint nem kell gyógyszerként szedni. Csak arra van szükség, hogy rendszeresen napsugár érje a bőrünket, figyelve arra, hogy elkerüljük a leégést. Dániában az élelmiszerekbe sem adagolnak D-vitamint, hanem bíznak abban, hogy az emberek gyakran, de túlzás nélkül napoznak.
A D-vitamin-vérszint egyértelműen arányos volt a szív- és érbetegség előfordulásával. A legalacsonyabb D-vitamin-szintűek hajlama a koszorúér betegségre 41 százalékkal növekedett, 64 százalékkal gyakrabban kaptak infarktust, szívbetegség következtében halálozásuk 81 százalékkal volt magasabb.
A munkacsoport a nemzetközi szakirodalomból is kigyűjtötte azokat az adatokat, amelyek ugyancsak ezt a kérdést érintették. Hasonló módszerrel 17 tanulmány foglalkozott a D-vitamin és a szív- és érrendszeri halálozás összefüggésével. Az adatok összesítése megegyezett a dán kutatók eredményeivel.

 

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!