Szimpatika – A visszafordíthatatlan

Meg sem kell mozdulni, a hülyeség házhoz jön. Boldogok a lelki szegények.

Mit jelent műveltnek lenni? „Fecseg a felszín, hallgat a mély” – például ezt. Meg hogy felismerünk egy József Attila idézetet. De a fenébe is, magam az interneten ellenőriztem tudásomat, mert oly rég volt már… minden.

Okoskodni persze jó. Nyílnak az ajtók, dőlnek a bókok, és ha sokra nem is mész vele – hiszen ügyeskedni még jobb, és lényegesen egyszerűbb –, egy darabig elvisz a megszerzett tudás. Ha összetörsz is, marad a fényed.

Pislákolhat még bennem is valami, ha két évtized után kerestem fel Ági nénit, volt irodalomtanáromat. Két évtized rengeteg. Borzongatóan sok, még akkor is, ha nincs olyan hét, hogy ne lenne velem. A belém vésetett, égetett, gyötört idézetek, évszámok, verslábak mentén ott lakik a gondolataimban, a leírt szavakban, ahogy az automatikus helyesírás-program újra és újra elkéri az ellenőrzőmet. Ott jár a megírt dalokban, a színházban, egy „hát”-tal kezdett mondatban, hogy javítsam ki, kezdjem újra, és egyáltalán. Mert értelemmel élni jó…

Különös fegyelem volt az övé, és különös szeretet, értelem, érzelem. Nekem, burokban nőtt gazembernek különös. Athéni szél és spártai eső. Vasszigorral vasalta be a tanagyagot, hibázni nem lehetett. Hajtincseket vágatott le,átöltöztetett serdülő tiniket, számon kért és számon tartott. De a Viszockij bakelit ropogására a legendás Taganka színházról mesélt, és egy feledhetetlen Hamlet előadásról. Olvasónaplót vezettetett, keményfedeles jegyzetfüzetet (hogy ma is meglegyen), mi pedig önképzőkört alapítottunk, jeleneteket írtunk, jelmezt varrtunk és koncertet szerveztünk, hogy újra élhessük a tudás szabadságát.

Egy életen át tart a tanulás. Egy életen át tart a zuhanás, mindig elölről kezdeném, ha lehetne, nem tékozolva el a drága időt. Azokat a negyvenöt perceket ott a gimnáziumban ma aranyban mérnék, nem tanári fizetésben. Ági néni elévülhetetlen érdeme, hogy megtanított késsel és villával enni egy Magyarország nevű kocsmában.

Művelt, okos, értelmes. Büszke szülő látta így gyermekét anno, és a gyermek is büszke volt valamire. Az elismerésen túl tán arra, hogy az élet értelmetlensége – könyvek, színházak, filmek, zenék ölelésében – megmagyarázhatóvá és így élhetővé vált. Akkor, az elnyomás rendszerében.

Valami oka csak van e tékozló megtérésnek húsz év után, a „nem nyomás rendszerében”, valami hiányzik ebből a szabadságból, ha az alapokig nyúl az ember. Mert a folyamat visszafordíthatatlan. Az egyszeri és megismételhetetlen, a beavatott ott lakik bennünk, ha azt valaki egyszer életre hívta.