A tesztoszteron automatikusan növeli az ember agresszióját

2012. 06. 17.
Szerző: Szimpatika
Holland kutatók tanulmánya azt mutatja, hogy a tesztoszteron anélkül növeli az embernél az agressziót, hogy azt magában tudatosítaná. David Terburg, az Utrechti Egyetem kutatója és munkatársai tesztoszteront vagy placebót adtak a vizsgálatba bevont önkénteseknek, majd színesre festett férfi és női arcokat mutattak nekik. Az arcokon harag vagy öröm látszott, illetve semlegesek voltak.

Amikor az arcok színét megváltoztatták a kutatók, arra kérték az önkénteseket, hogy tekintetüket fordítsák át az arccal azonos színű körre. Kiderült, hogy a tesztoszteront kapott résztvevők jóval lassabban fordították el tekintetüket ilyenkor a haragos arcról, mint az örömöt kifejező vagy semleges arcról. Ugyanez nem történt meg azoknál, akiknek nem tesztoszteront, hanem placebót adtak be.

Beszámolójuk szerint eközben egyik résztvevőben sem tudatosult, hogy milyen arckifejezéseket láttak, ami arra utal, hogy a haragos arc kitüntetettként kezelése tudattalanul zajlott le. Az önkéntesek hangulatváltozásról sem számoltak be a tesztoszteron adagolása után.

Úgy tudjuk, hogy a tesztoszteron a szociális dominanciát irányítja azáltal, hogy az erő és felsőbbrendűség érzését nyújtja – idézte fel a Scientific American című ismeretterjesztő portál (www.scientificamerican.com) a tanulmányt ismertetve. Ez a vizsgálat azonban azt mutatja, hogy a tesztoszteron tudattalanul hat, automatikusan és szándék nélkül motiválja a szociális dominanciát az embernél, ahogyan az állatoknál is.

 

forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!