Iszonyatos állapotban lévő, éhező kutyákat találtak a hatóságok
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának hódmezővásárhelyi kerületi főállatorvosa lakossági bejelentés alapján a rendőrséggel közösen tartott ellenőrzést egy székkutasi tanyán, ahol mintegy negyven ebet tartottak rossz körülmények között.
A hatósági állatorvos járványügyi okokból azonnali hatállyal elrendelte a kutyák 14 napos helyszíni megfigyelését, mivel nem lehetett igazolni, hogy az ebek megkapták-e a veszettség elleni oltást.
Ezt követően az állatok megmentése érdekében a hatósági főállatorvos, a Felelős Állattartás Nemzeti Civil Program vezetője, Lakos György és a székkutasi önkormányzat közös intézkedési tervet dolgozott ki, így mobil kerítések segítségével megoldható a szabadon kószáló ebek befogása, illetve megfigyelése. A karantén időszaka alatt a kutyák állat-egészségügyi ellátása is megkezdődhet. A megfigyelési idő letelte után az oltott, chippel jelölt állatok – a viselkedésük vizsgálata után – ideiglenes vagy végső gazdához kerülhetnek, az ivartalanítás vállalása mellett.
A közleményben kiemelték: az erről szóló sajtóinformációkkal ellentétben szóba sem került a kutyák elaltatása.
Kecskeméti Krisztina orosházi állatvédő korábban az MTI-nek elmondta: az éhező kutyákat egy székkutasi tanyán találták meg, az állatok egy részét félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta azok gazdája. Az állatvédő közlése szerint az állatok "iszonyatos állapotban" voltak, néhány kutyát felvitt az állatok gazdája a ház padlására, ahonnan azok nem tudtak lemászni.
forrás: MTIA cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!