Szimpatika – Kutyaélet

Drága Mama!
 

Amióta a csupasz kétlábú értem jött, rengeteg dolog történt velem. Ez a szőrtelen népség egy nagy házban lakik, elég nagy telkük van, s bár én csak egy részét bitorlom, ahogy tőled tanultam, büszkén felügyelem a területet. Én egy kisebb házat kaptam. Nem mondom elég lakájos, és extraként tartozik hozzá egy rózsaszín plüss sertés is. Ha ezt hozom-viszem, kivillantják a fogaikat, azaz hangosan nevetnek.
Már megismertem az itt élő többi csupasz kétlábút is: van köztük egy mély hangú szőrösebb, két kisebb termetű (az egyiknek izgalmasan hosszú szőr nőtt a fején, ezt időnként próbálom megkóstolni, de sosem hagyja) és a 4. kétlábon járó, aki mindig megosztja velem a zsákmányt.

Az új falkámnak furcsa szokásai vannak.... Csaknem mindennap beülnek egy nagy és büdös berregő dobozba és elmennek vele valahová. Nem firtattam miért, s hová, amíg egy szép napon engem is elvittek magukkal.  Most komolyan. Minden nap szuriért mennek a doktornénihez?! Szegény gazdik!  Még jó, hogy nem kell minden nap ebben részt vennem! 

Valamiért kitűnő örömmel fogadják, ha leülök vagy lefekszem, cserébe úgynevezett jutifalit tömnek a számba. A legújabb szokásuk igazán megdöbbentő. Azt akarják, hogy a mancsomat tegyem a kezükbe. Na jó. Tessék!

Az is különös dolog, hogy állandóan ásnak, de ha én teszem ugyanezt, azt nem szeretik. A növényeket hol kiszedik, hol elültetik. Nem értem, miért csinálják, mindenesetre tegnap segítettem egy-két illatos levendula eltávolításában. A gazdi úgy örült neki, hogy körbe-körbe szaladt utánam!

Buzgón tanulom a nyelvüket, a legnehezebb szavuk a "nem". Ezt mindig nagyon hangosan mondják és valami általános dolgot jelenthet, ha rágok, ha ugrok, ha futok és ha zsákmányt szerzek akkor is ezt a kifejezést alkalmazzák. Esténként úgy hiányzol! Az egyik kétlábúhoz szoktam bújni. Így nem olyan rossz, de azért lehetne kicsit szőrösebb!
 

Most mennem kell felfedezni a világot!
 

Zsófi