A vörös hajúak kevésbé bírják a fájdalmat

2012. 04. 02.
Szerző: Szimpatika
A vörös hajúak kevésbé bírják a fájdalmat , mint a sötétek - állítják a brit Southamptoni Egyetem klinikájának kutatói.

A tudósok azt vizsgálták, hogy több fájdalomcsillapítóra van-e szükségük az érzékenyen fehérbőrűeknek és a vörös hajúaknak műtétek esetén, ezért gyenge áramütésekkel tesztelték reakcióikat. A "villanycsípéseket" a combjukba kapták az alanyok, akik között akadtak barna és sötét hajúak is. A reakciók és válaszok alapján a kutatók arra jutottak, hogy a vörös hajúak fájdalomküszöbe alacsonyabb.

Hasonló kísérletet végeztek 10 éve az Egyesült Államokban és hasonló eredménnyel, nevezetesen azzal a végkövetkeztetéssel, hogy 19 százalékkal több fájdalomcsillapítóra van szükségük a vörös hajú nőknek, hogy ugyannannyira elviselhetőnek érezzék ugyanazt a fájdalmat, mint a más hajszínűek. 2009-ben ugyanezek az amerikai kutatók úgy találták, hogy a vörös hajúak idegesebbek fogászati kezelésen, és kétszer hajlamosabbak arra, hogy kerüljék a fogorvost.

Egy dán tanulmány szerint a vörös hajúak a hideget is nehezebben viselik, bár meleg étkekkel képesek túltenni magukat rajta – emlékeztetett a The Daily Telegraph című brit lap.

2005-ben a fentieknek némiképp ellentmondó kanadai tanulmány jelent meg, amely szerint éppen a vörös nők körében akadnak olyanok, akik az átlagembernél jobban tűrik a fájdalmat. Az ok egy mutáns gén, amely nem blokkolja a fájdalomcsillapítók hatását. Ezzel a módosult génnel csakis fehér bőrű vörös hajú nők rendelkeznek, ugyanilyen haj- és bőrszínű férfiak nem.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!