A három leghatékonyabby fegyver a narancsbőr ellen

Szerző: Szimpatika
A legtöbb nő már szinte mindent kipróbált a narancsbőr elleni harcban, a krémektől az önsanyargató diétákon át az izzasztó edzésekig. A megfelelő életmód és a professzionális segítség azonban meghozza az eredményt – mondja Bárdos Ferenc, az Oxygen Wellness masszázs szakmai vezetője.

Nem csak esztétikai probléma

A cellulit, más néven narancsbőr okozta problémák a nők 90 százalékát érinti, életkortól függetlenül. A mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás hatására a kötőszövetekben a zsírsejtek térfogata növekszik, a salakanyagok egyre nehezebben tudnak eltávolodni a szervezetből, ezért a bőr megváltozik, szivacsossá, narancshéj-rajzolatúvá, súlyosabb esetben hideg tapintásúvá válik. Fontos szembenézni azzal, hogy esztétikai hátrányon kívül ez a probléma jelentősen rontja a vér- és nyirokkeringést, hosszú távon pedig a kötőszövet elgyengülését okozza. A narancsbőr kialakulása nem függ a testsúlytól, vékonyabb és teltebb alkatúakon egyaránt megjelenhet.

A narancsbőr rendszerint a combon, fenéken, hason, csípőn és a tricepszen alakul ki. A kezelés során elsődleges célunk, hogy az érintett területeken a vérkeringés fokozásával segítsük elő a lerakódott salakanyagok eltávolítását. A leglátványosabb eredményt a különböző módszerek kombinálásával érhetjük el. 

1. Infraszauna


A narancsbőr elleni kezelés első lépése az infraszauna, mely segíti a kötőszövet fellazítását. Az infrakabin 35 fokos levegőhőmérséklete anélkül segíti a méreganyagok eltávolítását és a verejtékezést, hogy megterhelné a vérkeringést. Az infravörös meleg az élő szövet természetes hővezetésének köszönhetően továbbhalad a mélyebben fekvő rétegekbe, ahol a véráramlás viszi tovább magával és osztja el az egész szervezetben, így fejti ki azután pórustisztító és sejtregeneráló hatását.


2. Masszázs

Az infrakabin jótékony hatását fokozhatjuk a következő lépésben kézzel vagy géppel végzett masszázs segítségével. A masszázs helyi vérbőséget okoz, ezáltal segíti a lerakódott salakanyagok elszállítását.


3. LPG

A narancsbőr elleni masszázs gépi változata az LPG. A készülék lehetővé teszi a szövetek oly mélységű stimulációját, mely korábban szinte elképzelhetetlen volt. A speciális forgó hengeres eljárás képes a kötőszövetet minden irányban megmozgatni, a kezeléssorozat által pedig helyrehozni az elváltozásokat. A kezeléseket mindenképpen személyre szabottan kell felépíteni, hiszen más eljárást igény a feszesítés, mást a narancsbőr- vagy a zsírlebontás. És bár a cellulit-kezelések nem mindig kellemesek, az LPG-vel való kezelés nagy előnye, hogy még fájdalommentes is. A kezelés ráadásul speciális ruhában történik, így a szemérmesebbek is bátran kipróbálhatják.


– Aki narancsbőrrel küzd, ajánlatos elkerülnie mindent, ami gyengíti a keringést, így a hosszas ücsörgést a meleg vízben, a tartós magassarkú-viselést és a túlzott napozást. Természetesen a legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a bemutatott kezelések mellett ügyelünk táplálkozási szokásainkra és legalább heti három alkalommal egy órát a mozgásra szánunk – hangsúlyozza Bárdos Ferenc, az Oxygen Wellness masszázs szakmai vezetője. – Ez utóbbi elengedhetetlen fegyver a cellulit elleni harcban, sőt a vérkeringés és anyagcsere élénkítésével a narancsbőr kialakulásának megelőzésében is döntő jelentőségű, akárcsak a rendszeres kezelés.

www.oxygenwellness.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!