Csökkenti az éhségérzetet az olívaolaj

2008. 10. 13.
Az étrendbe iktatott olívaolaj teltségérzetet kelt az emberi szervezetben és elnyújtja az étkezések közötti időt - idézi az EFE spanyol hírügynökség a California egyetem, a New York-i Yeshiva egyetem és a római egyetem kutatóinak közös tanulmányát, amely a Cell Metabolism című folyóiratban jelent meg.
Az olívaolaj és más telítetlen - "egészségesnek" tekintett - olajok nagy mennyiségben tartalmaznak zsírsavakat.

A nemzetközi kutatócsoport által végzett kutatás feltárta, hogy a patkányokban a zsírsav - egy CD36 nevű vivőanyag segítségével - a vékonybélbe jut és hormonná alakul át. Ez a hormon felel az éhségérzet csillapításáért, vagyis úgy szabályozza a szervezetet, hogy csökken az ételbevitel gyakorisága, és ezzel együtt az állatok testsúlya, valamint a koleszterol és a trigliceridek szintje a vérükben.

Kísérletekben igazolódott, hogy az emberekben is a zsírsav felel az éhségérzet feletti ellenőrzésért. Ebből az következik, hogy azoknál az embereknél, akik túlságosan sokszor éreznek éhséget, valószínűleg rosszul működik ez a mechanizmus.

A tudósok szerint kidolgozható olyan táplálkozási stratégia, amely megerősíti a falánkságban, illetve más táplálkozási rendellenességben szenvedő emberek étvágykontroll-szabályozóját.

A felfedezés - szögezte le a kutatást vezető doktor Daniele Piomelli - lehetővé teszi új gyógyszerek megalkotását is, amelyek felhasználják a szervezet természetes mechanizmusát az étvágy ellenőrzésére.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!