Az elhízás kezelésével foglalkozó orvosok mindenkinél ennek kiszámításával kezdik a kúrát. A kiszámított érték alá menni azért nem célszerű a fogyókúrában, mivel a szervezet azonnal védekezni kezd, és két hét alatt akár 15-20 százalékkal is csökkenti nyugalmi anyagcseréjét. Kialakul a nyugalmi anyagcsere zavara.
Előfordul, hogy azoknál az embereknél, akik szinte egész életükben fogyókúráznak, azzal kell kezdeni a kúrát, hogy az orvos előírja neki, tíz napig fogyasszanak napi 2000 kcal-t: azért, hogy a notórius fogyózó visszatornázza a nyugalmi anyagcseréjét. Utána kezdődhet a valódi kúra. A jojó másik oka, hogy a fogyókúra alatt a zsírképzést és zsírraktározást elősegítő enzimek nem működnek. Amikor azonban a fogyózó újra „normálisan” eszik, akkor ezek az enzimek „kiéhezve” várják a zsiradékot, és ezt intenzíven azonnal be is építik a zsírszövetbe. A nyugalmi anyagcsere-szükséglet alá azért sem szabad menni, mert éhezéssel minden leadott kiló egy része zsír, egy része víz, egy része pedig, sajnos, az izomfehérjéből származik: vagyis az aktív testszövet is csökken. A kelleténél gyorsabb fogyókúra azért veszélyes, mert ebben az esetben a fehérjevesztés sokkal nagyobb arányú, mint a lassú fogyáséban. A koplaló szervezet idővel rákap a máj cukorkészletére. Ha elfogy a tartalék, a szervezet az izomfehérjékből kezdi el gyártani a cukrot. Négy-öt nap után pedig elkezd takarékoskodni a fehérjékkel, és megkezdi a tartalék zsírok felhasználását. Fizikai munkával fel lehet gyorsítani a zsírégetést, és megnövelt fehérjebevitellel, amely fogyókúra esetén 1 gramm testsúlykilogrammonként, meg lehet akadályozni az izmok leépülését. A koplalókúrákban azonban a szervezet nem jut hozzá a szükséges mennyiségű fehérjéhez, vitaminhoz és ásványi anyaghoz. A jól tervezett fogyókúra ezért nem éhezésre van építve, hanem a mozgás és a felvett energia arányának helyes megválasztására. Ahhoz azonban, hogy az anyagcsere a zsírraktárakat is megmozgassa, húszperces folyamatos mozgásra van szükség, mégpedig rendszeresen.
A koplalós fogyókúrák azért is rosszak, mert hatásukra méreganyagok, bomlástermékek keletkeznek, hiszen a szervezetnek a saját anyagait kell lebontania ahhoz, hogy energiát nyerjen. A koplalás ötödik-hatodik napján kialakul egy toxikus állapot, s ez nem egészséges. Ha valaki mégis a böjtöléssel való fogyáshoz ragaszkodik, okosabb, ha léböjtkúrát tart, vagy gyümölcsnapokat iktat be étrendjébe.