A fogakat felnőttként is érdemes szabályozni

2011. 10. 21.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Fogaink  Szájápolás 
Ma már korántsem csak a tinédzserek villantják fel fogszabályzóikat, egyre több felnőttön is látni a szabályzó-szerkezeteket. Kevesen tudják, hogy ezzel a módszerrel nem csak esztétikailag, de egészségileg is sokat tehetünk a fogainkért – még nagykorúként is. A fogszabályzás felnőttkori lehetőségeiről dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszakorvosa, esztétikai fogászati specialista beszélt

Bár a fogszabályzásnak leginkább az általa nyerhető esztétikai előnyök jelentik a vonzerejét, a rendezetlen fogsor veszélyeket is rejt magában. Mivel a torlódott fogazatot nehezebb tisztán tartani, a megmaradó lepedék hosszú távon savas erjedést okozhat, és fogszuvasodáshoz vezethet. Ráadásul a szájban végbemenő rothasztó folyamatoknak „köszönhetőn” könnyen fogínygyulladás alakulhat ki, amely kezeletlenül akár a fogak kilazulását és elvesztését is eredményezheti.


Más olyan problémák is vannak, amelyek felnőttkorban is eredményesen kezelhetők. Ilyen például, amikor rések vannak a fogak között, illetve az, ha bizonyos fogak a kelleténél előrébb, hátrébb, vagy ferdén állnak. A fogszabályozás megelőzheti az olyan rendellenességeket, mint a mély- és a keresztharapás okozta gyakori állkapocsízületi problémák, amelyek a mindennapokat is jelentősen megnehezíthetik. A felnőttkori szabályzás előkészítheti akár a fogpótlásokat is: optimális feltételeket teremthet a későbbi fogpótlások kivitelezéséhez.

 

A megfelelő előkészítés elengedhetetlen

Aki szabályoztatni szeretné a fogait, minden esetben egy teljeskörű fogászati felmérésen kell részt vennie. Csak akkor lehet belevágni a szabályozásba, ha a fogak és a száj teljesen rendben vannak, vagyis egészséges a fogíny, be vannak tömve a lyukas fogak, és a szakember eltávolította a fogköveket.

Azzal is számolnia kell a páciensnek, hogy rögzített fogszabályzó-készülék viselésekor könnyebben maradhat ételmaradék a szájban, és sokan a nehézségek miatt el is hanyagolják a szájhigiéniát. Ez pedig természetesen elősegítheti a fogszuvasodás kialakulását. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a páciens elsajátítsa a megfelelő szájtisztítási és fogápolási módszereket, a speciális fogkefék, a fogköztisztító, a szájvíz használatát. Ennek eredményességét a gyakorlatban a kezelőorvosnak időről-időre ellenőriznie kell.

 

Hosszútávú megoldás

„Bár tény, hogy a még fejlődésben lévő szervezetnél a szövetek és a csontok gyorsabban képesek reagálni, a felnőttkori fogszabályozás is remek eredményeket hozhat mind esztétikailag, mind a fogak egészségét illetően” – ismerteti dr. Ameri Sahar. „Aki rászánja magát a kezelésre, évekkel kell számolnia, amíg megmutatkozik a várt eredmény. A rögzített szabályzónak legalább egy évig kell fent lennie, azután jöhet az éjszakai, kivehető változat, amelynek hordási ideje szintén egy-másfél év. Feltétlenül be kell tartani a viselési szabályokat, hiszen ha elhanyagoljuk, könnyen visszacsúszhatnak a nagy nehezen helyükre igazított fogaink. Az áldozat azonban megéri: a rendezett, harmonikus, egészséges mosoly magáért beszél.”

 

www.oxygenmedical.hu

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
3 816
Aktív eset:
1 311
Gyógyult:
1 996
Elhunyt:
509
Karanténban:
11 525
Mintavétel:
174 011
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.05.28. 06:59

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Májusi akció

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cationorm® műkönny szemcsepp

10 ml

2 535 Ft

253,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Flebaven 1000 mg tabletta

60 db

4 565 Ft

76,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax DUO 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 020 Ft

1010 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ophylosa® oldatos szemcsepp

10 ml

1 520 Ft

152 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 590 Ft

215,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 970 Ft

19,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Idelyn Beliema® Effect hüvelytabletta

10 db

3 400 Ft

340 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 410 Ft

24,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Rapid Forte 400 mg lágy kapszula

20 db

2 250 Ft

112,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resistant vízálló sebtapasz

28 db

680 Ft

24,3 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

2 240 Ft

44,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 240 Ft

26,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 220 Ft

22,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 970 Ft

98,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat a képre kattintva töltheti le!
A korábbi számokat ide kattintva érheti el