Nem kell mindent bevallani!

2011. 08. 29.
Szerző: Szimpatika
Ami volt, elmúlt. Tény. És aki volt? Van-e köze jelenünkhöz? Tartozunk-e számot adni, mesélni róla? Vannak, akik úgy érzik, ha szeretik a másikat mindent el kell mondaniuk magukról.Mmások úgy gondolják, régen volt dolgokról okosabb hallgatni, mert a múltunk csak a miénk, s nagyon meg kell gondolni, mit mondunk el belőle másnak.
Helyes-e az, ha minden titkunkat, korábbi életünk minden részletét elmondjuk a másiknak? Kérdeztük egyszer egy régi interjúban Popper Pétertől, az emberi lélek bölcs ismerőjétől. A nagytudású pszichológus akkor azt mondta, nem.


Ez persze nem azt jelenti, magyarázta, hogy bármit is le kell tagadni. Csak annyit jelent, hogy nem kell mindent elmondani. Sok ember úgy gondolja, hogy a bizalom jele, ha intimitásokat árul el az életéről. Amikor valaki részletesen mesélni kezd régi kapcsolatairól, általában a rossz dolgokat említi. Ehhez pedig nincs joga. Nem szolgáltathatja ki azt az embert, akivel korábban együtt élt. Ennyivel tartozik a régi partnerének, és saját magának is. Hisz önnön múltját, érzéseit sározza össze, ha azt az embert szidja, akivel éveket töltött el. Ha viszont a régi szép dolgokról mesél, azzal új partnerének okoz fájdalmat, aki úgy érezheti, hogy összehasonlítják a korábbival, s ebben az összehasonlításban alulmaradt. Egy jó kapcsolat nem jelenti azt, hogy a másiknak nem lehet titka előttem. Két szabad ember életét gondolatok, élmények, örömök és kínlódások megosztása jelenti. De ez a megosztás nem lehet és nem is kell, hogy teljes legyen. Minden embernek szüksége van arra, hogy a lelkében egy kis kamrát megtartson magának.

Sohase mondd, hogy:
bezzeg az előző
– jobb volt az ágyban,
– több pénz keresett,
– imádta a főztödet,
– a gondolataidat is kitalálta,
– egyszer sem felejtette el a születésnapodat,
– nem feküdt le fogmosás nélkül...

Ne hagyd elöl az előző kapcsolatodból származó
– szerelmes leveleket,
– fényképeket,
– apró ajándéktárgyakat,
– borotvát, papucsot, férfi illatszereket...

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!