Legalább éhgyomorra ne gyújts rá!
2011. 08. 17.
Nagyobb kockázattal alakul ki rák azoknál a dohányosoknál, akik szokásuk szerint már reggel, ébredés után rágyújtanak - állítják amerikai kutatók.
A Cancer című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 7610 dohányos "füstölgési" szokásait elemezték. Kiderült, hogy a felkelést követő első 30 percben való rágyújtás csaknem megduplázta a tüdőrák kockázatát, míg a többi, cigarettázással kapcsolatos szokástól független volt a rizikó mértéke.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/08/cigi-resize.jpg)
Az amerikai Penn State College of Medicine munkatársai 4776 tüdőrákos dohányzó embert és 2835 nem tüdőrákos dohányost vontak be tanulmányukba. Kimutatták, hogy a felkelést követően 30 percen belül rágyújtó dohányosoknál 79 százalékkal nagyobb volt a tüdőrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik ennél tovább vártak a napi első cigarettájukkal. Ugyanezen folyóiratszám egy másik tanulmányában 1850 dohányost vizsgáltak, akik közül 1055-nek valamilyen típusú fej-nyaki daganata volt. Az elemzés azt mutatta, hogy azoknál, akik az ébredést követően fél órán belül cigarettáztak, 59 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki tumor.
"Ezeknek a dohányosoknak a szervezetében nagyobb a nikotin és valószínűleg más mérgező anyagok koncentrációja, és függőségük is erősebb lehet, mint azoké, akik legalább egy fél óráig kibírják dohányzás nélkül" - adott egy lehetséges indoklást a BBC kérdésére (https://www.bbc.co.uk) Joshua Muscar kutatásvezető.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!