Az biztos, hogy az emberi szervezetnek már a méhen belüli élet során szüksége van zsírokra, zsírsavakra, és ez a későbbi életkorokban sem változik. Két dolog azonban nem mindegy. Az, hogy mennyi, és milyen minőségű zsírokat veszünk magunkhoz.
A mennyiségi kérdésre talán egyszerűbb megadni a választ: az 1–3 éves korosztály napi energiaszükségletének harmadát a zsiradékbevitel adja, ez mennyiségben kb. 40 g-ot jelent. Ennyi egy fogyókúrázó felnőtt zsiradékszükséglete is (pl. 4 ek. olaj), tehát kisgyerek esetében sem férnek bele a rendszeres bő zsírban sült húsok és a krumpli fogyasztása, zsíros sütemények, olajos chipsek gyakori adása. Főzéshez, főzelékek dúsítására egy-egy kiskanál jó minőségű olaj viszont nemcsak hogy belefér, de nagy szüksége is van rá a fejlődő szervezetnek.
Amikor a zsírraktárak átlépnek egy egészséges értéket, túlsúly, illetve elhízás alakul ki, és ez önmagában egészségügyi kockázatot hordoz. Felmérések szerint iskolás korra a gyerekek harmada túlsúlyos vagy elhízott lesz, így az egészséges étrendre már kiskorban fokozott figyelmet kell fordítani. Ennek legegyszerűbb módja, hogy nem szoktatjuk rá csemeténket az édességekre és a túl zsíros ételekre, rágcsálnivalókra.
Nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is fontos!
A zsírok zsírsavakból épülnek fel, amelyek hosszabb-rövidebb szénláncokból állnak. A különböző típusú zsírsavaknak pedig más-más élettani hatása van. Ha a szénlánc nem tartalmaz kettős kötést, telített zsírsavakról beszélünk. Nagyobb arányban a vajban, sertészsírban stb. fordulnak elő. Ezeket a típusú zsírokat mértékkel kell fogyasztani, de az étrendből kizárni csak betegség esetén, orvosi vagy dietetikusi tanácsra szükséges.
A telítetlen zsírsavak lehetnek egyszeresen vagy többszörösen telítetlenek is, attól függően, hogy egy, kettő vagy több kettős kötést tartalmaznak. Főként növényi olajokban fordulnak elő. Biztos ismerősen csengenek az omega-3, omega-6 kifejezések. Ezek jelentése, hogy a szénlánc meghatározott végétől számolva hányadik szénatomnál található az első kettős kötés.
Az esszenciális zsírsavakat a szervezetünk nem, vagy csak kis mennyiségben tudja előállítani. Ilyen a többszörösen telítetlen zsírsavak közé tartozó linolsav (omega-6), ami a napraforgóolajra jellemző vagy az alfa-linolénsav (omega-3), ami például a repceolajban található meg.
Forrás: Magyar Gyermekorvosok Társasága