Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Hogy gyerekeinknek is maradjon talpalatnyi föld

Módosítva: 10/9/2024 2 perc KörnyezetvédelemÜzenet a FöldnekÖsszes cikk
A Kaukázus zenekar frontemberéről nem sokan gondolnák, hogy háromgyerekes apuka, akinek a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés az egyik vesszőparipája. Kisfogyasztóként aposztrofálja magát. De kik azok a kisfogyasztók? Egyrészt az energiaszektor lakossági felhasználói, másrészt a gyerekek. Az ő érdekükben talált egymásra Kardos Horváth János és az ELMŰ, hogy elkészítsék azt a gyereklemezt, mely dalaival az élhetőbb világért kampányol.
A külföldön már nagy hagyományokkal rendelkező kezdeményezés célja, hogy az energiaszektor résztvevői zenészek közreműködésével irányítsák a figyelmet arra, hogy a Föld csak akkor lesz a következő generáció számára is élhető, ha megpróbálunk odafigyelni arra, hogy kevesebb áramot használjunk, és élelmiszereink lehetőleg ne utazzanak több ezer kilométert. Ezek vállalható kompromisszumok, ezért is érezte úgy a fiatal apuka, hogy a kezdeményezés mellé áll. Az ELMŰ-ÉMÁSZ 6–14 éves fiatalokat megszólító programjában a Kisfogyasztók című lemez is turnéra indul, emellett számos helyszínre gördül be a Fizibusz, amelyben játékos formában mutatják meg a gyerekeknek a fizika rejtelmeit.

Kardos Horváth János fiatalon lett apuka, és úgy érezte, a gyerekek születése után új irányt vett az életük. Nemcsak magáért tartozott már felelősséggel, hanem gyermekeiért is, akiknek szeretett volna valami fontosat nyújtani. Ezt a célt leginkább a környezetvédelemben találta meg, és abban, hogy tudatosabban éli a mindennapokat. Gyermekeinek példát akart mutatni, így pattant ki fejéből a szikra, hogy elkészítse a Földlakók című lemezt. A lemez sikeres lett, Kardos Horváth János pedig azóta anyukákkal beszélget a játszótéren arról, hogyan lehetne jobbá tenni az óvodai étkezést, és elkerülni, hogy a gyerekek annyi szénhidrátot kapjanak. Bár egy férfitól nem feltétlenül várná az ember, hogy baba-mama oldalakat bújjon, János ezt megtette, és kiderült számára, hogy a gyerekkori cukorbetegség kialakulásában nagy szerepe van annak, hogy a gyerekek étkezése nem megfelelő. Ugyanakkor pontosan tudja, nem könnyű abból a pénzből egészségeset főzni, amennyiből az ételkiszállító cégek gazdálkodnak, de az óvodába rendszeresen visz szülőtársaival együtt zöldséget és gyümölcsöt, illetve csoki és keksz helyett inkább kölesgolyót ad a gyerkőcöknek. Egy családi döntés után kenyeret is váltottak. A teljes kiőrlésű búzából készült kenyér laktatóbb, több rostot juttat a szervezetbe, egészségesebb is. Persze, nem kérdés, hogy ez a fajta étkezés drágább, és némi lemondással is jár, de azt gondolja, ennyit megér az egészség. Véleménye szerint legnehezebb azt megoldani, hogy a szállítás környezeti terhei miatt lehetőleg ne fogyasszanak 50 km-nél távolabb termelt zöldséget és gyümölcsöt – ezt nem is sikerül 100 százalékosan megvalósítani, de törekszenek rá. Arra is igyekszik odafigyelni a család, hogy szezonális termékeket fogyasszanak. Időnként családi konfliktusba torkollik a nagymamák gesztusa, akik januárban friss eperrel lepik meg az unokákat, és nehéz elmagyarázni, hogy az eper több ezer kilométert utazott ahhoz, hogy megehessék. János véleménye szerint az egészen fiatal generáció az, akiket érdemes megszólítani, hogy ők már úgy nőjenek fel, hogy odafigyelnek a környezetükre. Ebben lelt partnerre az ELMŰ személyében, melynek vezetője németországi munkája után próbálja a céget a társadalmi felelősségvállalás jegyében zölddé tenni. Ezek nem tűnnek nagy dolgoknak, de egyrészt egy energetikai cégnek példát kell mutatnia, másrészt a nem megújuló energiaforrások túlzó fogyasztása az egész emberiség problémája. És ha János csak annyit tehet, hogy beszél ezekről a problémákról, már úgy érzi, akkor is sokat tett egy fenntarthatóbb világért.

A dalok története, szövege, kottája, videoklip, hírek, információk a www.kisfogyasztok.hu és a www.energiasuli.hu oldalon olvashatók.
Kardos Horváth János 29 éves, budapesti lakos, zenész. Napi munkája során 480 Ft-nyi áramot használ fel. Három gyerek édesapja.