Szimpatika – Kulturhézag

Volt vitám Apámmal elég, sőt, még most is akad, másként látva, elemezve a világ történéseit. Időről időre felmerülő, kölcsönös megnemértettségünk ellenére, véleményünk bizonyos sarokpontokban mindig egyezett, már ami az értékek és mértékek megítélésére vonatkozik. Az élet tiszta esztétika, megannyi rútságával együttesen is, és ennek fel- és megismerése a műveltség maga. A szűnni nem akaró tudásszomj, a rokon gondolatok szövevényes rendszerében vágyott bolyongás, legyen a kortárs önkifejezés még oly tiszteletlen is az elődökkel.



Platon, Fellini, Mozart, Kosztolányi elménk egyugyanazon szegletében kvaterkáznak, és ez nem zárja ki a folyamatos innovációt, törekvést a lényeg újraértelmezésére. Mi több, ezen „általánosság” a hajtóanyag, a kerozin lelkünk repülőgépéhez! Lángoló bombázóként zuhanok negyven felett a fent említett elvrendszer feltételezésével, mikor fiatal, amúgy közepes érettségimhez képest diplomahalmozó ismerőseim társaságában múlatom az időt, a közös diskurzus reményében. Hivatkozásaim, pontatlan idézeteim rendre gellert kapnak az ismeretlenség állóvíztükrén, hogy aztán okostelefonom internetes keresőjével igazoljam a kultúrtörténelmet (nem mintha ezzel bármilyen katarzist is okoznék a jövő pilótáinak tekintetében). Vénember vagyok, Old School, poros, se nem trendi, se nem szexi, inkább fizetem a következő kört, mielőtt visszavonhatatlanul a saját felmenőik archetípusaként könyvelnének el. Nincs igény, nincs étvágy. A hiány senkinek sem hiányzik.
Az okokat persze kereshetem az egyetemes állapotok elemzésében, az iskolarendszer hiányosságaitól a fogyasztói társadalom értékrendjéig, de minek? Ezzel is azzá válok, aki nem szeretnék lenni. Úgy tűnik, autodidakta, önképző mániám érvényét vesztette, mint maga a felvetés is, hiszen a szakbarbárok a város kapui előtt állnak. Ügyesek, gyorsak, intelligensek. Mi tanítottuk nekik. Ennyi? Nem ennyi.
Néhány éve erdélyi diákújságírók szólítottak meg, tizenéves gimnazisták. Az ismeretségből barátság lett, részemről valamiféle pedagógiából eredő vonzalom vagy mi, nációnk szórványsága iránt érzett érzelmes elkötelezettség, bla, bla, bla. A nagy szavakat kis tettek követték, s mára már online magazinunk romániai aloldalát, a kulturpart.ro szerkesztőségét erősítik. Memo és Réka a májusi Szent György Napok fesztiválon debütáltak, reggel nyolctól hajnal háromig lógtak a témákon, interjúkat, beszámolókat készítettek, az élmény-éhség adrenalinjától fáradhatatlanul. Döbbenten néztük, olvastuk őket, és szedtük össze magunkat, hogy megfeleljünk a mindentudást feltételező, zavarba ejtő kérdéseikre. Az okokat persze kereshetjük a… Nincsenek okok. Mint ahogyan a mellékelt példa mutatja, generációs szakadékok sem. Kizárólag kulturálisak. Erősödő hézagok, melyek lélekpusztító veszélye már most mérhető a soron következő nemzedékeken. És ez (is) a mi bűnünk lesz. Pedig a belsőégésű motor ott dübörög mindannyiukban. Memo és Réka például földkörüli pályára álltak vele…