Francia és belga laboratóriumokban vizsgálták meg a Greenpaece aktivistái által a japán partok mentén gyűjtött halakat, kagylókat és moszatokat.. Az eredmények azt mutatják, hogy a Fukushima erőműhöz közeli partok mentén a helyzet rosszabb, mint gondolták.
A Greenpeace a márciusi földrengésben és szökőárban kárt szenvedett atomerőmű mintegy húsz kilométeres körzetében vizsgálta az algákban, a halakban és a rákfélékben a sugárszennyezettség mértékét.

Legutóbb május végén közzétett jelentésében megállapította, hogy például az algákban a radioaktivitás ötvenszerese a megengedett mértéknek, és az atomerőműből folyamatosan szivárog a sugárszennyezett víz. Közben lassan megtelnek az erőműből kiszivattyúzott, erősen radioaktív vizet tartalmazó tározók, de a létesítmény turbinacsarnokaiban nem csökken a szennyezett víz szintje. A cég adatai szerint az erőmű egyes, kettes, hármas és négyes számú reaktorában, valamint az ahhoz csatlakozó kábelcsatornákban mintegy 85 ezer tonna, nagymértékben sugárszennyezett víz gyűlt össze. Közölték azt is, hogy a turbinatermekben, valamint a vízelvezető árkokban – a rendszeres szivattyúzás ellenére – nem csökken a víz mennyisége, mert az elszivárog a hűtőrendszerekből. Ezekbe naponta 627 tonna vizet szivattyúznak, ennek egy része elpárolog, a másik része, a szakértők becslése szerint mintegy 500 tonna, eltávozik a reaktorhoz kapcsolódó rendszerekből. Éppen ezért mihamarabb megoldást kell találni arra, hogy megakadályozzák a víz további elszivárgását a Csendes-óceánba.
mti
A sugárszennyezettségi adatokhoz az alábbi linkre kattintva bárki hozzáférhet https://www.greenpeace.org/international/en/campaigns/nuclear/safety/accidents/Fukushima-nuclear-disaster/Radiation-field-team/#data